Page 131 [131]
OCR
2.2 Vízmegtartás a tájban 2.2.1 Sok víz — kevés víz Ezért — bár egyelőre nem látszik — túlélésünk kulcsa lehet ama kevés és egyre kevesebb víz megtartása a tájban, amivel még tudunk gazdálkodni (Molnár, 2009). Ez a fejezet a kötet többi fejezetétől két szempontból is különbözik. Egyrészt nemcsak térben, hanem időben is idéz, dolgoz fel olyan alapművet, amely ezt a kérdést járja körül és jó példával szolgálhat, másrészt pedig nem egy, hanem két példát hoz esettanulmánynak a tájhoz alkalmazkodás, a vízmegtartás fontosságára. Alapvető különbség van ugyanis a hegy- és dombvidékeken, illetve a sík vidékeken alkalmazandó stratégiák között. Bár az ok és a következmények sokszor közösek, eltérő megoldások kínálkoznak. Az alföldeken az alapprobléma ma már viszonylag jól ismert: évszázadokon keresztül az volt a cél, hogy a vizeket minél hamarabb levezessük, minél nagyobb területet birtokba vegyünk, a nedves területeket — amelyek egy táj vízháztartásához szervesen hozzátartoznak — lecsapoljuk, és úgymond, , mentesítsük" a tájat a vizektől. Ez olyan jól sikerült, hogy ma már csak időlegesen van víztöbblet, akkor viszont nagyon kellemetlen következményekkel: árvíznek, belvíznek nevezzük. Ezek a folyamatok elsődlegesen a sík, alföldi jellegű tájra jellemzők. Dombvidékeken éppen az a gond, hogy a víz lefolyik magától is, különösen, ha kivágjuk az erdőt, helyén szántóföldet telepítünk, vagy leaszfaltozzuk, és nem gondoskodunk arról, hogy a leeső csapadék be tudjon szivárogni. E fejezetben, amikor arra a kérdésre keressük a választ, működik-e már valahol jó megoldás, volna-e honnan lemásolni, akkor csak egyik esetben kell külhonból hozni ezt a bizonyos példát. Mert ugyan miért kellene külföldre menni, amikor itthon is működik, vagy legalábbis működhetne? A két mű, amelyek az alább következő esettanulmányok alapját adják, Andrásfalvy Bertalannak először 1973-ban megjelent és azóta is folyamatosan idézett tanulmánya a Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodásáról, illetve Bill Mollison ausztrál ökológus hatalmas alapműve a permakultúrának nevezett tervezési rendszerről (Andrásfalvy, 1973; Mollison, 1990). Ezek azonban nem elemzés, csupán háttér gyanánt szolgálnak a konkrét példákhoz. Sikvidekröl a Tisza magyarországi szakaszát, dombvidékről a zselici dombok között meghúzódó Gyürüfü ökofalu esetet idezzük. 129
