Seite 131 [131]
2.2 Vízmegtartás a tájban
2.2.1 Sok víz — kevés víz
Ezért — bár egyelőre nem látszik — túlélésünk kulcsa lehet ama kevés és
egyre kevesebb víz megtartása a tájban, amivel még tudunk gazdálkodni
(Molnár, 2009). Ez a fejezet a kötet többi fejezetétől két szempontból is
különbözik. Egyrészt nemcsak térben, hanem időben is idéz, dolgoz fel
olyan alapművet, amely ezt a kérdést járja körül és jó példával szolgál¬
hat, másrészt pedig nem egy, hanem két példát hoz esettanulmánynak
a tájhoz alkalmazkodás, a vízmegtartás fontosságára.
Alapvető különbség van ugyanis a hegy- és dombvidékeken, illetve a
sík vidékeken alkalmazandó stratégiák között. Bár az ok és a következ¬
mények sokszor közösek, eltérő megoldások kínálkoznak.
Az alföldeken az alapprobléma ma már viszonylag jól ismert: évszá¬
zadokon keresztül az volt a cél, hogy a vizeket minél hamarabb leve¬
zessük, minél nagyobb területet birtokba vegyünk, a nedves területeket
— amelyek egy táj vízháztartásához szervesen hozzátartoznak — lecsapol¬
juk, és úgymond, , mentesítsük" a tájat a vizektől. Ez olyan jól sikerült,
hogy ma már csak időlegesen van víztöbblet, akkor viszont nagyon
kellemetlen következményekkel: árvíznek, belvíznek nevezzük. Ezek a
folyamatok elsődlegesen a sík, alföldi jellegű tájra jellemzők.
Dombvidékeken éppen az a gond, hogy a víz lefolyik magától is,
különösen, ha kivágjuk az erdőt, helyén szántóföldet telepítünk, vagy
leaszfaltozzuk, és nem gondoskodunk arról, hogy a leeső csapadék be
tudjon szivárogni.
E fejezetben, amikor arra a kérdésre keressük a választ, működik-e
már valahol jó megoldás, volna-e honnan lemásolni, akkor csak egyik
esetben kell külhonból hozni ezt a bizonyos példát. Mert ugyan miért
kellene külföldre menni, amikor itthon is működik, vagy legalábbis
működhetne? A két mű, amelyek az alább következő esettanulmányok
alapját adják, Andrásfalvy Bertalannak először 1973-ban megjelent és
azóta is folyamatosan idézett tanulmánya a Duna menti területek ősi
ártéri gazdálkodásáról, illetve Bill Mollison ausztrál ökológus hatalmas
alapműve a permakultúrának nevezett tervezési rendszerről (András¬
falvy, 1973; Mollison, 1990). Ezek azonban nem elemzés, csupán háttér
gyanánt szolgálnak a konkrét példákhoz. Sikvidekröl a Tisza magyar¬
országi szakaszát, dombvidékről a zselici dombok között meghúzódó
Gyürüfü ökofalu esetet idezzük.
129