OCR
2.1 Regeneratív tervezés és permakultúra A példa mutatja, hogy maga az épület másodlagos, csupán egy eszköz egy jól megfogalmazott cél eléréséhez. A cél az elkötelezett, környezettudatos közösség megteremtése, aminek csupán egyik eleme az épület. A hosszú, évtizedes tervezés lépéseit nem volt felesleges végigjárni, hiszen így tudtak egy, a célnak valóban megfelelő eszközt a közösség használatára bocsátani. A folyamat során lehetőséget teremtettek, hogy a sokszínű háttérrel rendelkező tagok (vásárlók, kereskedők, termelők) találkozhassanak, és új kapcsolatok alakulhassanak ki közöttük. Ezzel lehetővé tették, hogy a program önálló fejlődési utakon indulhasson el, és így megsokszorozták hatásait. Az épület tervezése tehát csak az egyik (bár kétségkívül fontos) állomása volt a fejlesztésnek. A technikai tervezés során olyan kérdéseket kellett megválaszolni, mint hogy ki fogja használni, hogy illeszkedik a tájba, mi lesz vele, ha a megbízónak már nincs rá szüksége, meg lehet-e változtatni a funkcióját, mennyire segíti elő, hogy minél többen, minél sokszínűbb csoportok birtokukba vegyék. De a konkrét fizikai tervezés mellett meg kell hagyni az elvont terét annak, hogy a közösség is hasson az épületre, és új funkciókat adjon neki, vagy épp megváltoztasson egy létezőt. Ez a fajta , nyitottá hagyás" jelenti a koevolúciós tervezés lényegét. A regeneratív fejlesztésben tehát korántsem csupán technikai, hanem kulturális és pszichológiai kérdésekre is válaszokat kell találnunk. A technológiák kiválasztásánál arra kell törekednünk, hogy azok (vagy az őket működtetők) minél jobban képesek legyenek a világ komplexitására és változásaira reagálni. A Regensis-csoport szerint ehhez a tervezéskor figyelembe kell venni, hogy egy-egy projekt mivé tud tovább fejlődni. Sőt a tervezés egyik fő céljának tekintjük a projekt fejlődési képességének tervezését is. Ez — ahogy a szerzők nevezik — egyfajta „evolúciónak" való tervezés. Magyarán nem lemásolnunk kell az evolúciót, 119