Page 117 [117]
2.1 Regeneratív tervezés és permakultúra
tek, városok és technológiák fejlesztése és alkalmazása volt a fókuszban.
Egyfajta stafikus egyensúly megtalálása jelent meg célként, és kijelenthet¬
jük, hogy máig ez a legáltalánosabb értelmezése a fenntarthatóságnak.
A boltok polcairól tömegével néznek le ránk az olyan termékek, amelyek
, fenntartható forrásból" vagy , termelésből" érkeztek. De jelent-e ez
bármit azon kívül, hogy egy jól hangzó szlogen, amivel erre érzékeny
vásárlókat lehet meggyőzni a vásárlásról? Vajon elég lehet-e az ökológiai
rendszerek holocén korszakban kialakult működésének megmentéséhez
az, hogy foltozgatjuk a globális kapitalizmus okozta hibákat?
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lesz elég. Sajnos azt láthatjuk,
hogy vannak olyan termelési módok, amelyek bármennyire igyekeznek
is fenntarthatónak látszani, nem lehetnek azok. Erre az egyik legszem¬
beszökőbb példa a fenntartható pálmaolaj, amiről egy kutatás kimutat¬
ta, hogy a biodiverzitás pusztítása miatt minimum visszásnak mondható
ezt a rendszert fenntarthatónak nevezni (Cazzolla Gatti et al., 2019).
A , fenntartható pálmaolaj" példája egy másik problémát is megmutat.
A fenntarthatóság fogalma nem terjed ki a múlt hibáinak jóvátételére.
Magyarán, ha egy már létrejött pálmaültetvény próbál a környezet kere¬
tein és a bolygó eltartóképességének határain belül működni, attól még
nem tudja kompenzálni azt a veszteséget, amelyet a helyén lévő esőerdő
kipusztításával okoztak, amikor létrehozták.
A múlt elhibázott rendszereit tehát nem akarhatjuk fenntartani, mert
így sokszor rosszul működő, alapvetően elhibázott rendszereket tartunk
életben. A célunk sokkal inkább építő, a múlt hibáit is kijavító, jövőbe
mutató rendszerek létrehozása kell hogy legyen.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a természetben nincs olyan, hogy
statikus egyensúly, emiatt a fenntarthatóságnak ilyen irányú céljai elmé¬
letileg és gyakorlatilag is elérhetetlenek. Erre a problémára ad részben
választ a reziliencia fogalma. A fogalom a pszichológiából származik, de
jól lehet használni a rendszerelmélet területén is. Egy rendszer rezilien¬
ciája az egyensúlyi állapotába való visszatérés képességét jelenti. A fo¬
galmat használók már strukturálisan is figyelembe veszik az állandó
változást, és ún. dinamikus egyensúlyra törekszenek, az alkalmazkodást
és adaptálódást, a rendszerek ezen — külső behatásokra reagáló — ellenál¬
lási képességét helyezik a fejlesztések fókuszába. Azonban előfordulhat,
hogy egy-egy jó technika kisebb léptékben ugyan a rezilienciát erősíti
(pl. egy kisebb település lagúnával történő árvízvédelme), de nagyobb
skálán pont ellentétes hatást érhetünk el vele, vagy új problémákat gene¬
rálunk általa (a példánál maradva: lagúnák és gátak tömegének negatív
hidrodinamikai és élővilágra gyakorolt hatásai). A nagyobb problémák
115