OCR
FÜLÖP SÁNDOR érdekek. A gyakorlati jogeseteket és szakirodalmi adatokat felhasználó tanulmányban arra kerestünk választ, hogy a vizsgált országokban az elmúlt 10 év során volt-e olyan terv vagy projekt, amelyet a természet védelme érdekében megtiltottak vagy leállítottak volna, ilyet azonban egyet sem találtunk. Az irányelv végre nem hajtása többlépcsős , folyamat". Először is a beruházók, fejlesztők állítják, hogy az általuk tervezett projekt nem jár majd jelentős hatással a kérdéses Natura 2000 területre, még akkor sem, ha, mondjuk, fizikailag megsemmisíti vagy elfoglalja annak egy kisebb területét. Ez tipikus , közlegelők tragédiája" elrendezés: mindenki csak egy kicsit vesz el a területből, ám a végén a természetvédelmi célok meghiúsulnak, az ott lévő ökoszisztémák összeomlanak, még akkor is, ha eredetileg a , fejlesztések" éppen amiatt akartak az adott Natura 2000-es területre települni, hogy élvezzék a természetes környezet kínálta előnyöket. A második lépésben, ha néhány esetben a hatóság megköti magát, és általában a helyi közösségek és a környezetvédő szervezetek nyomására, ragaszkodik a lehetséges hatások vizsgálatához, az eredmény ugyancsak ritkán lesz hátrányos a beruházó számára. Hogyan is lehetne, hiszen, mint általában minden hatásvizsgálati típusú eljárásban, az eljárás alapját maga a beruházó és az általa leszerződött szakértői csapat által öszszeállított tanulmány elemzései adják. Végül, ha egy balszerencsés, élhetetlen beruházó mégiscsak beleszalad egy olyan eljárásba, ahol a negatív hatásokat megállapítják, még mindig meggyőzheti a hatóságokat arról, hogy nagyon nyomós társadalmi-gazdasági érdekek miatt a beruházást mégiscsak meg kell engedni. Egy kis nehezítés ennél a harmadik fokozatnál az, hogy a tagállamoknak jelentést kell küldeni a Bizottság számára az ilyen érdekek miatt megengedett beruházásokról. Jellemző módon a már hivatkozott REFII eljárás arról számol be, hogy a REFIT elemzés kiadását megelőző 7 év során a tagállamoktól mindössze 140 értesítést kaptak arról, hogy egyes projekteket ilyen "kivételes" elbírálásban részesítettek, ami tagállamonként évente kevesebb mint egy esetet jelent átlagosan. 10 Garrett Hardin The Tragedy of the Commons c. cikke egy történelmi feljegyzéseken alapuló példázat, ahol az egymás sorsát kölcsönösen kontrolláló középkori gazdák mohósága és önzése oda vezetett, hogy mindannyian tönkrementek. 82