1.4. Vállalati dekarbonizáció
az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása területén is kiemelkedő eredmé¬
nyeket értek el. Ez az érték 63%-kal csôkkent az utóbbi három évben.
A program kezdete óta közel 29 500 tonna élelmiszert mentettek meg
(2021. február végéig), ami több mint 73,6 millió adag ételnek felel
meg, és amit jótékonysági célra adományoztak. Ezzel körülbelül 90 000
tonna CO, kibocsátását kerülték el. A logisztika optimalizálásával csak
2019-ben körülbelül 2,1 millió km-t és 1,6 milliö kg CO,-kibocsätäst
előztek meg.
A Biofilter Környezetvédelmi Zrt. a használt sütőolaj és ételhulladék
begyűjtésével egyfelől azok felhalmozódásának és környezetre gyako¬
rolt negatív hatásának veszi elejét, másfelől hasznosításukkal 100%-ban
környezetbarát bioenergia-hordozók előállítását segíti. Tevekenysege¬
nek köszönhetően 24 000 tonna szén-dioxidtól mentesítette a környeze¬
tünket 2019-ben. Az élelmiszerhulladékból előállított bioenergia pedig
egyenértékű volt 7000 magyar háztartás éves energiaszükségletével.
1.4.10 100 megoldás
és meghökkentő innovációk
Paul Hawken a klímaváltozás kapcsán évről évre egyre riasztóbb hírekre
reagálva létrehozta a 22 ország 70 szakértőjét tömörítő Drawdown-pro¬
jektet" azzal a céllal, hogy összegyűjtse a már létező konkrét klímavé¬
delmi megoldásokat, regeneratív lehetőségeket, amelyek biztonságosak,
munkahelyeket teremtenek, és pénzügyileg is megvalósíthatók. Mindeze¬
ket egy 120 fős interdiszciplináris szakértői csapat véleményezte. Ennek
eredményeként 100 hatékony megoldási javaslatot foglaltak csokorba,
amelyeket részletes kutatási anyagok és matematikai modellek támasz¬
tanak alá.
A megoldások gyakorlatba ültetésében kiemelkedő szerepe van a vál¬
lalati szektornak is.
A hőt csapdába ejtő gázok közül a szén-dioxid mellett a metán-,
a dinitrogén-oxid- és a fluortartalmú gázokat is figyelembe vették
szén-dioxid-egyenértékre átszámítva.
A Drawdowrn szakértői csapat által összegyűjtött és elemzett megol¬
dások karbonkibocsátása mellett meghatározták azok költséghatékony¬
ságát is, a várható költségeket és az eredményezett megtakarításokat
7 — További információ: https://drawdown.org/