OCR
BÁLDI ANDRÁS elérését nem külső, mechanikai és vegyszeres beavatkozással, hanem az ökoszisztémák természetes folyamatainak a felhasználásával lehet elérni. A tudás tehát alapvetően fontos a hazai viszonyok közt is ahhoz, hogy a BH-n belül kerüljünk. A kutatási-fejlesztési források csekély volta miatt azonban kulcskérdés, hogy mire fordítódnak a támogatások, milyen tudáshiányt, kutatási kérdést válaszolnak meg. Ehhez átlátható, tudományos módszereken alapuló eljárások kellenek. Erre példa az a víztudományi kiadvány, amely a magyar vízstratégiához szükséges tudáshiányokat tárta fel. Azért fontos ezt megemlíteni, mert itt nem arról van szó, hogy egy homályos minisztériumi folyosóból nyíló szobában készült el egy munkaanyag, nem is egy-két , okos ember" véleményéről, még csak nem is akadémiai bizottságok véleményéről van szó, hanem több lábon álló, széles alapokon nyugvó anyagról. Nemzetközi és hazai áttekintések, szakértői ágazati anyagok, online közvélemény-kutatás az érintettek körében képezik az alapokat. Fontos látni, hogy bizony megvannak a lehetőségek a beavatkozások alapos előkészítésére. (Részletek: Engloner et al., 2019.) Végszónak az átalakítás fontosságát kell kiemeljem. Nem arról van szó, hogy kicsit másképp csináljuk, amit eddig, és máris fenntarthatók leszünk. Nem, a bolygó határai koncepció szembesít minket azzal, hogy drasztikus változtatások kellenek. Nemcsak másképpen, hanem mást kell csinálni. Nem elég másképpen gazdálkodni, hanem a természetes élőhelyeket kell helyreállítani, szolgáltatásaikat felhasználni és így tovább. Nagy léptékű, jelentős átalakításokra van szükség, azonnal. De mielőtt megnyugodva hátradől a kedves olvasó, hogy valóban nagy a probléma, ám ilyen nagy léptékű és nagy ívű ügyekkel nincs semmi dolga, majd valahogy megoldják mások, azaz igyekszik kibújni az egyéni felelősség alól, szeretném jelezni, hogy mindenkinek a saját szintjén at kell(ene) alakitania az érték- és életrendjét, napi rutinjait (konkrét javaslatok az ajánlott művekben). Az átalakítást bárki elkezdheti. le is tudsz tenni a fenntarthatóbb világért! 1.3.3 További ajánlott művek https://forbes.hu/legyel-jobb/9-dolog-klimavaltozas-ellen/ https://xforest.hu/mit-tehetek-en-a-klimavaltozas-ellen/ https://commission.europa.eu/system/files/2021-07/biodiversity_advocacy_ toolkit_web_hu_v1.0.pdf 52