OCR Output

LÁNYI ANDRÁS

nak) eredetileg a megélhetés tudományát nevezték, és a görög antikvitás¬
ban ez a kifejezés a háztartás megszervezésére vonatkozott (görögül a ház
7 oikosz); olyasmire, amit ma inkább gazdálkodásnak mondanánk. Ezzel
szemben az, amit napjainkban a közgazdászok vizsgálnak, a haszonszer¬
zés és a jövedelem felhalmozásának tudománya, az ókori görögök szemé¬
ben nem tartozott az oikonömiähoz. Krematisztikänak nevezték és nem
sokra becsülték. Daly három lényeges különbséget azonosít oikonómia és
krematisztika, azaz a klasszikusok és a modernek gazdasági szemlélete
között. 1. A klasszikus oikonómia az előnyökről és hátrányokról, vagyis
költségről és haszonról úgy gondolkodik, hogy tekintettel van az összes
érintett, az egész közösség helyzetének alakulására, míg a krematisztika
mindig egyetlen szereplő nézőpontjából kalkulál. 2. Következik ebből,
hogy az oikonömia hosszabb időtávot vesz figyelembe, akár több nem¬
zedék érdekeit is számításba veszi, a krematisztika célja ezzel szemben a
rövid távú megtérülés. A távolabbi jövőben felmerülő költségeket leér¬
tékeli, diszkontálja a jelenben szerezhető jövedelemhez képest, mivel ez
utóbbihoz hozzászámítja annak a jövőben elérhető kamatos kamatait is.
3. Megteheti, mert kizárólag csereértékben gondolkodik, vagyis nem az
előállított javak hasznossága érdekli (ezt nevezzük használati értéknek),
csakis az értékesítésük során elérhető ár. Az árbevétel, vagyis a pénz
valóban korlátlanul felhalmozható és kamatoztatható, ezzel szemben
a használati érték felhalmozásának egy ponton túl nincs értelme: mit
kezdjek öt mázsa túrógombóccal vagy tizenkét mosdókagylóval (ha nem
tudom eladni őket)?

Daly ismeri a magyar származású gazdaságfilozófus, Polányi Károly
idevágó nézeteit, aki az elvont közgazdasági gondolkodás létjogosult¬
ságát alapjaiban kérdőjelezi meg, amikor fő művében, 4 nagy átalaku¬
lásban bebizonyítja, hogy az embernek tulajdonképpen nincsenek is
kifejezetten gazdasági érdekei, amelyek az egyéni haszon növeléséhez
fűződnének (Polányi, 1997; 2004). Társadalmi érdekei vannak csupán,
hiszen társakra utalt lény: biztonságra, megfelelő életkörülményekre,
segítségre, elismerésre, esetleg hatalomra stb. vágyik, az önző viselke¬
dés pedig attól függően szolgálja vagy akadályozza e célok teljesülését,
hogy a mindenkori társadalomban milyen intézmények gondoskodnak
a munka megosztásáról és a javak cseréjéről. A haszonlesés ezek szerint
nem az örök emberi természetből fakad, hanem a piaci versenygazdaság
természetéből, de abból is csak abban az esetben, ha annak logikáját
általánosítják, azaz kiterjesztik az emberi érintkezés valamennyi terü¬
letére. Olyanokra is, amelyeken képtelenség piackonform viselkedést
feltételezni. A haszonelv ugyanis éppen azért és csakis addig észszerű,

12