Page 46 [46]
OCR
rinus számára a legnagyobb vigaszt minden bizonnyal a felsorolt antik (Ulysses, Cicero, Ovidius, Vergilius, Terentius) és bibliai példák (Ádám, József, Jákob) jelenthették. Persze otthon kell hagyni a számunkra kedves embereket, de a haza nem biztos, hogy ott van, ahol megszülettünk. Van, hogy ott, ahol édesebb az életiink: Non patria est tantum primos quae praebuit ortus, sed quocumque datur vivere dulce loco. Mader azzal a gondolattal is nyugtatja, hogy , saját hazájában senki sem lehet próféta" (prophetae in patria nullus prorsus habetur honos). A 95-98. sorok szerint azért mar Mader is készül kifeszíteni a vitorláját, hogy továbbhajózzon idegenbe. Nem jutott messzire: Trencsénbél a nagyjából 17 kilométerre lévő Beckóra, vagyis meg ez elött, 1581-1582 februárja között írhatta a verset. 15. Dehortatio Az adhortatio, buzdítás ellentéte. Nem rábeszélni akar valamire, hanem lebeszélni akar valamiről. A Dehortatio a celebratione furiarum Bacchi című vers a farsangi ivászatról beszéli le az olvasót (inc. Mentis inops sanae, dum cuncta per oppida vulgus; no. 34).”” Erdekessége megint a személyes élmény és hangvétel. Mialatt Bacchus ünnepén az őrjöngő csőcselék az egész városban hömpölyög törvényt szegve és minden szemérmet elfeledve, addig némelyek távol tartják ettől magukat, ahogy szerzőnk is, akinek már egész gyermekkorától fogva Minerva formálta a viselkedését. Ebben a leírásban is fel lehet fedezni a herkulesi válaszút toposzát: a sokra hivatott ifjú Voluptas helyett Virtust választotta. Gondoljunk csak bele, hogyan járt Orpheusz, vagy hogy miféle bűnös orgiákat csaptak a rómaiak! De miért is hozza fel ezeket az ősi példákat! Hiszen még gyerekkorában ő maga is szemtanúja volt egy ilyen farsangi eseménynek otthon, vagyis Trencsénben, és máig nem tudja kiverni a fejéből (Baccbica quae tulerint festa videbo domi)! A 21-38. sor ezt a még mindig élénken az emlékezetében élő történetet meséli el: egy busójárásra emlékeztető jelenetben egy részeg paraszt báránybőrből készült fekete maskarába öltözve rohangált borzalmas arccal a belvárosban dárdát (/ramega) és üszkös fadarabot (cum fitione ambusto) cipelve. Miközben dühöngött és a gyerekeket — feltehetően szerzőnket is — meg akarta rémiszteni, egy másik, aligha józanabb odaszólt neki: miért félemlíted meg a gyerekeket, te lator? Az visszaszólt: mert elrontod a szórakozásomat, inkább te vagy a lator. Ezt nem bírta elviselni, és elöntötte a düh. Ököllel arcul akarta csapni, de szerencsétlenségében úgy megsebesítette a dárda, hogy majdnem belehalt. A másik erre három órán át teljesen megnémult, mintha kiszállt volna a lélek a testéből. Sokaknak intő például szolgálva elnyerte tehát megérdemelt, méltó büntetését. Az emlékek felidézése után azt is hozzáteszi szerzőnk, hogy ő természetesen nem vett mindebben részt, otthon maradt. Pallasz szabad művészetét gyakorolva különben is megveti Bacchus mocskos dologtalanságát. Mindezek ellenére azért a 43. sortól kicsit megengedőbb hangnemre "9 Emiiti OKAL 1986, 156. 44
