Seite 30 [30]
tavaszi kora reggel Irencsénben, a sziklás Vág partján felindult lélekkel sétált. A se¬
besen rohanó folyót a városból kivezető hídon hagyta el, ahol virágzó kertek sora fo¬
gadta, amely aztán a témáját is megadta a versnek (matferiam menti gui peperere mege).
Maga a bevezető rész — mint vers a versben — a 9. sortól kezdődik, ahol Mader egy
romantikus költő líraiságával idézi meg önnön szavait: , ahogy nézegettem a kerteket
ebben a különös fényben, keblemből ily szavak gördültek ki csendben." A kigördülő
szavak monológja a nyugalmat árasztó kerteket írja le (9-24. sor). Körös-körül fűz¬
fák és bokrok, gyümölcshozó fákon majd a Jóisten ezernyi édes javát termő hófehér
virágok. És mit szóljon a szederről, vagy az illatozó rügyekről, amelyek majd aztán
szűzi kórusnak nyüjtanak virägfüzert! Biborszinü virägok versengenek liliomokkal
és violák pompáznak. A zöldülő kerti ruta elűzi a vad kígyókat, míg az izsóp a puha
földnek örül. A szerelem anyjának kedvence a ciprus, amely még nevét is Ciprus szi¬
getéről kapta. A virágokról és gyümölcsökről eszébe jut, hogy gyakran volt kénytelen
éhezni és szomjazni, miközben megtört szívvel követte a nehéz utat." Azonban a
tanulmányok keserű gyökerét rágva végül csak megérezzük az édes ízt is. Mader —
mint verseiben többször is — azért kesereg, mert nem tudott külföldön tanulni (37—38.
sor), és most, hogy ismét Trencsénben van, szeretné megint a város tehetséges fiait
tanítani. Ebből következtethetünk arra, hogy a verset vagy 1581 legelején, vagy 1586
első felében írhatta. A 41. sortól kezdődik Jessenius feldicsérése: tanári állását sze¬
retné visszakapni a megbecsült trencséni polgár közbenjárását kérve. A vers szövege
arra utal, hogy Jessenius már korábban is segítette Madert (43-44. sor). A 65. sortól
lesz megint érdekesebb a költemény, ahol mentegetőzik, amiért nem járt külföldön.
Itt újra felemlegeti, hogy hiába szeretett volna műveletlensége miatt továbbtanulni és
nemet földön tudös ferfiakat felkeresni (guamvis Teutonicas optarim visere terras atque
rudis doctos quaerere in orbe viros), szülei szegénysége ezt nem engedte meg (sed male
suada vetat paupertas ista parentum). Szegényen senki sem tud hosszú utat megten¬
ni (nemo potest longas pauper adire vias). Külföldön aranypénztől súlyos erszényt illik
magunkkal hordani, mert arany híján sehol sem látnak szívesen (/ospitis esse gravem
fulvo decet aere crumenam, aere nihil gratis destituente datur). Habär nem sikerült neki
német egyetemre járni, de most szeretné az ifjakat segíteni, hogy azok viszont el¬
mehessenek. Ha 1581-es a vers, akkor sikerrel járt és kapott egy segédtanítói állást.
A humanista kert toposzáról — valamint Radéczy István és Oláh Miklós kertjéről — lásd: RITOÓKNÉ SZALAY
1984, 5-10; Kiss 2018, 211-212.
A Mader-költeményekben sokszor felbukkanó szegénység nem lehetett pusztán toposz. Két példát
szeretnék felhozni. Az egyik Hercegszőlősi János, gyulafehérvári levélkereső XVII. század eleji gyönyörű
szavai, amellyel az enyedi iskolában töltött ínséges időkre emlékezik vissza: , Juttwán eszemben i//uszrissimo
tunc Transilvaniae principe domino domino Sigismundo Rakoci valida serviente annonae panis videlicet vini
carnisque charitate et fame az oda fel newezet Eniedi scholaban cziak a peniszes szäraz dirib darab kinier is
sos eczettben martogattván joczürüen ell költ énnálam, midőn 17 esztendeos koromban az gramaticaban,
rethoricaban, syntaxisban rectore et magistro Joanne Buzäs Keczkeméty proficialtam, me ibidem in scholari
miseria hiemio perseverante.” (GALFI 2015, 122-123.) A másik viszont ennek az ellenkezőjére példa, a már
szinte komikusnak ható toposzra Mossóczy Zakariástól, aki bőséges egyházi javadalmai ellenére is gyakran
hangoztatja szegénységét. Egy a pozsonyi kamarához írt 1575-ös keltezésű levelében azt panaszolja, hogy
annyi kenyere sincs, amivel éhségét csillapíthatná (Iványi 1926, 33—35).
28