Seite 23 [23]
OCR
virgine, martes; app. 1). Ebből nehéz lenne rekonstruálni, de biztos, hogy valamiféle fegyvereken kívül található egy nap, egy női alak (virgo) és egy nyest (martes) is Mader címerén. Lásd még Philomates címervers-variációját (inc. Artibus ingenuis, guorum dulcedine, dura; app. 2). A második versben a nyest a gazdagságot jelképezi, a szűz a harcba vezető Pallasz Athéné lenne, a nap pedig a művészeteket jelképező Apollón. Ezekből a szimbólumokból arra következtet Philomates, hogy Mader sok verejtékkel vagy tanítani fog, vagy hivatali állást kap, vagy pedig a földet fogja művelni (auz igitur quondam magno sudore docebis, aulicus aut fies, aut bene rura coles). De akarmit is csinál, az faraszté lesz és hasznos. Hieremias Sartorius cimerverse igy fogalmaz: mig mások címerében hárpiák, párducok és viperák vannak rettenetes csőrrel, fogakkal és karmokkal, addig Maderében nap, szűz és nyest (inc. Harpyias alius, pardos, vel iactet echidnas; app. 13)." Sartoriusnak ez a verse valószínűleg másik dicsérő költeménye előtt íródott valamikor, mert nem reczornak, hanem paedotribának, vagyis tanárnak nevezi magát. (Ez viszont azt is jelenti, hogy ha tényleg 1588-tól tanít Trencsénben, akkor a tanárból rektorrá való előléptetése még 1588 első felében megtörtént.) 0.5. Erdélyi Nagy János valószínűleg Mader sárospataki iskolatársa volt. Madert dicsérő versében megköszöni azt a költeményt, amelyet költőnk küldött neki (ez utóbbi a kötetben nem szerepel), és örök szeretetéről, valamint emlékezetéről biztosítja (inc. Quod mihi misisti, iuvenis doctissime, carmen; app. 4). 0.6. Hieremias Sartorius két verssel szerepel a konyvben (az egyik a fent emlitett app. 13). Ő azért is fontos számunkra, mert Mader könyvének egyetlen ismert példánya az ő tulajdonában volt, és talán a kötetben található javítások is az ő kezétől származnak. A könyv elején olvasható 53 disztichonnyi verse terjedelmében és minőségében is kiemelkedik a többi ajánló és dicsérő vers közül (inc. Cui sincera sedet culto sub pectore virtus; app. 7)." Ezt Sartorius öt részre osztotta. Az első rész tartalma a 10. sor maximájával foglalható össze a legjobban: Aki maga és mások számára is bölcs tud lenni, az bölcs csak igazán (Oui sibi quique aliis scit sapere ille sapit). Mader éjszakakon keresztül virraszt a közjóért művészetével, szorgalmával és hitével. Egyszerre kiváló költő és nagyszerű lelkipásztor. A második rész Mader emberi nagyságának további taglalása, aki nemcsak jó költő, hanem — ezenfelül — még jó ember is akar lenni (sed quia non tantum bonus esse, Madere, poeta, sed vis — quae magis est — vir simul esse bonus). Augiasz istállójának kitakarításához hasonlítja azt, amit a költészet terén végez (illustrare aliqua nostro aevo luce Camenas, est stabulum Augiae sorde levare sua). A költeszet hanyatlásához persze hozzájárul a haza sorsa is, vagyis a barbár török pusztításai. A barbárok pedig mindig barbárságot hoznak magukkal. Szerencsére Mader — ha nem is fegyverrel, de tollának erejével — dicséretesen küzd a barbárság ellen (45—48. sor). A harmadik rész az első részben megismert maxima megerősítése, vagyis Mader nemcsak magának ír, hanem a nyilvánosságnak is, amivel a piezast terjeszti (63—70. sor). A negyedik rész már az olvasóhoz is szól, és óva inti Zoilust a gáncsoskodástól: 59 OKAL 1986, 150. "5 OKAL 1986, 150. 21
