OCR
THOMAS MANN: DOKTOR FAUSTUS — meglehetősen tévesen , két egymástól alapvetően idegen szférát" köt össze, a végtelen iránt való érzék vtényálladékátc, az örök titok iránt való érzéket" — ami Zeitblom véleménye szerint inkább a jámbor áhítatra és a szépművészetekre tartozik — és a bölcseleti tételekkel dolgozó tudományt. Ehhez az önmagában is dialektikusan felépített fejezet tézishez képest a XII. mintegy antitézist képez, amelyben a krónikás — egymással megint csak dialektikus módon szembeállítva — két teológiaprofesszort mutat be: Kolomat Nonnenmachert, aki természetfilozófiai előadásokat tart, többek között Arisztotelész entelecheia-tanáról és az etikus Ehrenfried Kumpfot. Arisztotelész anyagról és formáról szóló tana — a megvalósulást tekintve megint csak negatív előjellel — kísértetiesen ott lebeg a hallei Winfried-egyesület, majd később — a témát tovább variálván — a müncheni Kridwiss-estek vitáiban: a deutsche Innerlichkeit problematikájában, ami mintegy a regény egyik alapvető motívumaként jellemző mind a németség sorsára, mind Leverkühn pályájára és művészetére (erre a következőkben részletesebben kitérünk). Zeitblom tolmácsolásában ez a tan így hangzik: [...] az anyag a lehetséges, a potenciális, ami a formára törekszik, hogy megvalósulhasson, a forma pedig a mozgató mozdulatlan, amely szellem és lélek, a létező lelke, mely a létezőt önmaga magvalósítására, tökéletesbítésére hajtja a jelenségben — más szóval ez az entelecheia, amely az örökkévalóság részeként éltetőn hatja át a testet, a szerves világban alakot öltve manifesztálódik, s irányítja annak gépezetét, ismeri célját, vigyázza végzetét." Röviden tehát arról van szó, hogy a potenciális — a lehetséges, még meg nem valósult anyag -— a szerves világban -— a jelenségek szintjén — alakot öltött szellem és lélek vigyázó irányítása mellett valösagossä välik. E „manifesztälödott” szellem milyensége és a megvalósulás mikéntje tehát a regénynek számos variációt felmutató legfontosabb mozgatórugója. A természetfilozófus ellenpárja a mindkét lábbal a realitások talaján álló, a 16. század reformátorainak képes és zaftos nyelvezetét használó , súlyos egyéniség" — káprázatos Luther-paródia. Kumpf az Asztali beszélgetések stílusában mulattatja családja körébe meghívott tanítványait: Zeitblomot és Leverkühnt. Az élet szépségeit hangsúlyozandó jóízűen falatozik, majd dundi feleségét ölelgeti, és a meghökkent vendégek döbbenetére saját gitárkísérettel közkedvelt diáknótákat gajdol — mint például , Ki bort, nőt és nótát nem szeret, Elfecsérli az 3% Uo., 115-116. + 149 +