OCR
NIETZSCHE ÉS A GLOBALIZÁCIÓ sokrétűségében tipikusan azonos, s mint múlhatatlan típusok mindenütt-jelenvalósága változhatatlan értékű és örökegy jelentőségű mozdulatlan alakzat". A rezignált történetfeletti ember letargikus, és hasonlít arra a dionüszoszi típusra, amely viszont Hamlettel mutat rokonságot, ahogyan azt Nietzsche A tragédia születésében a dionüszoszi elragadtatottság állapotának szemléltetésére kifejti: E tekintetben a dionüszoszi ember Hamlethez hasonlít: mindketten bepillantottak a dolgok lényegébe, láttak és megismertek, és a tudás elundorítja őket a cselekvéstől; mert tetteik a dolgok örök lényegén mit sem változtathatnak, nevetségesnek vagy szégyenletesnek érzik, amit elvárnak tőlük, azt, hogy a kizökkent világot ismét helyretoljäk.'’ Ezt az undort egyedül a művészet képes olyan képzetekké átalakítani, melyek elviselhetővé teszik az életet: nevezetesen fennköltté, ami a rettenet művészi megzaboläzäsa, vagy komikussä, ami a földi let abszurditäsa okozta undortöl valö müveszi megszabaduläst jelent. De van egy másfajta undor is, amitől a modern, történeti ember szenved. A történeti perspektíva ugyanis a történetietlennel és a történetfelettivel szemben nem a létmomentumot, hanem az örökös mozgást és változást hangsúlyozza. A mindenféle támasztól megfosztó mindenütt-változást-látás és az ezzel összefüggő, feldolgozatlan tudásáradat létveszteséget, passzivitást, rezignációt és undort eredményez: Gondoljuk csak el a legszélsőségesebb példát, egy olyan embert, akiből teljességgel hiányzik a felejtés ereje, aki így arra ítéltetnék, hogy mindenütt keletkezést és alakulást (WerdenjJ lásson: ez az ember nem hisz többé tulajdon létében, nem hisz önmagában, mindent eliramló pontokká lát szertefolyni, s maga is belevész az alakulásoknak [Werden] ebbe az özönebe.'® Az egészséges élet számára szükséges tehát e három perspektíva harmóniája: az ösztönös és tudattalan cselekvés és feledni tudás, az elmúltnak tudatos megfejtése és értelmezése az élet haszna szempontjából, illetve a művészet és vallás magasabb egysége, ami elviselhetőbbé teszi a földi létet. A történeti perspektíva három - a hírnévre törő monumentális, a meglévő értékeket konzerváló antikvárius és a kritikai — fajtának magyarázatára itt nem térünk ki, az azonban 4 Uo., 104. 15 Friedrich Nietzsche: A tragédia születése, ford. Kertész Imre, Budapest, Európa, 1986, 66. 16 Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról, 98. + 107 +