Page 88 [88]
OCR
IRODALOM — KULTÚRA egységének, valamint a kereszténység élettagadásával szemben az életigenlésnek az attribútumává válik. Utolsó nagyobb írásában, az Ecce homo című önvallomásban Zarathustra tanítását, ditirambusait, szenvedését az Éji dalban dionüszoszinak nevezi: , Ez a mű [mármint a Zarathustral teljességgel páratlan. Félre a költőkkel: talán nem is létezik ilyen túlcsorduló erőből született alkotás. A sdionüszoszix fogalmam itt a lehető legmagasabb rendű tetté válik: mellette szegényesnek és földhözragadottnak tűnik föl minden emberi cselekedet." Majd néhány oldallal később az Éji dalról így ír: ,Így még senki nem költött, érzett és szenvedett: egy isten, egy Dionüszosz szenved így." A morál genealógiájában, amelyben a kereszténységet támadja, szintén Dionüszoszra mint a sötétség istenére hivatkozik. Az önéletrajz utolsó mondata pedig így hangzik: ,— Megértettek? — Dioniiszoszt a Megfeszitettel szemben...”’ Nietzsche 1872-től korát kritizáló írásokat is megjelentet. 1872-ben lát napvilágot a Képzési intézményeink jövőjéről, majd 1873 és 1876 között a Korszerűtlen elmélkedések négy tanulmánya (David Strauss, a hitvalló és író, 1873, A történelem hasznáról és káráról, 1874, Schopenhauer mint nevelő, 1874. és Richard Wagner Bayreuthban, 1876). A második korszerűtlen elmélkedés a modern kor betegségét tárja föl, megjelenik benne a német romantika óta jelen lévő deutsche Innerlichkeit gondolata, a kereszténység bírálata és a görögség tanítása mint gyógyír a modern kor betegségére. Nietzsche szerint kora embere, a modern ember a történeti szemlélet (das Historische) túlburjánzásától szenved. A történeti szemlélet kiszorította a történetietlent (das Unhistorische), ezáltal megbontotta az egészséges harmóniát. A történetietlent az állati boldogság, a felejteni tudás, a — nem metafizikai értelemben vett — lét (Sein) jellemzi. A történeti szemléletre a lét elvesztése, illetve a létről való lemondás, a mindenütt és mindenben a levést (Werden), a változást látás és tapasztalás jellemzi. A modern ember különös ellentéttől szenved: belső értékeinek nincs külső formája, külseje mögött nem rejlik belső érték. Ezt az ellentétet a régi népek nem ismerték. A modern ember passzív, élveteg, rezignált, esetleg ironikus — vagy ami még ennél is rosszabb — cinikus nézővé vált. A történelem kiölte belőle az egészséges ösztönöket (Instinkt), absztraktummá, árnyékká silányította. Az ösztöneitől megfosztott ember elveszítette a személyiségét (bensejét, önmagát), és idegen külsőt öltött: tudós, művelt ember, költő vagy politikus álarca mögé bújt. Ebből az állapotából háborúk vagy forradalmak sem tudják kizökkenteni. A szakadék tartalom és forma között az egész németségre jellemző: 5 Friedrich Nietzsche: Ecce homo, ford. Horváth Géza, Budapest, Göncöl, 1992, 106. ® Uo., 112. 7 Uo., 140. .86 +
