Page 87 [87]
FRIEDRICH NIETZSCHE GONDOLKODÁSÁNAK FŐBB ÁLLOMÁSAI
A dionüszoszi mámorban az ember megérti a világ képzeletjellegét, áttöri az
individuáció határait. Nietzsche így írt erről A tragédia születésében:
És szélsőséges értelemben így érvényesnek találhatjuk Apollónra azt, amit Schopen¬
hauer a Mája fátylába gabalyodott emberről mond A világ mint akarat és képzetben:
"Miként a tomboló, határa sehol sincs tengeren, mely üvöltve emel és süllyeszt hullám¬
hegyeket, bízva gyönge járművében, megül ladikjában a hajós; éppoly nyugodtan ül a
kínok világának közepén az egyes ember, megbízva a principium individuationisban
és reá hagyatkozva. Igen, Apollónról lehetne elmondani, hogy benne az e princípium
iránti rendíthetetlen bizalom és az abba való nyugalmas belehelyezkedés nyeri el leg¬
magasztosabb kifejezését, magát Apollónt pedig bízvást nevezhetnénk a principium
individuationis fenséges istenképének, kinek mozdulataiból és pillantásából mara¬
déktalanul szól hozzánk a látszat" teljes gyönyöre és minden bölcsessége, szépségével
együtt. Ugyanitt ecsetelte Schopenhauer a bennünket elfogó borzalmat is, ha a jelen¬
ség megismerésformáiban hirtelen elbizonytalanodunk, minthogy az okság törvénye
ilyenkor meginogni látszik. Ha e borzalomhoz hozzátesszük még az ember legbensőbb
mélyeiből, mondhatni: egyenesen a természetből feltörő kéjes elragadtatottságot is a
principium individuationis ilyetén széthasadasakor, akkor bepillanthatunk a dionü¬
szoszi lényegébe, mely leginkább még a mámor analógiájával közelíthető meg."
Ebben a dionüszoszi mámorban az ember immár nem művész, hanem műalko¬
tássá válik.
E két ellentétes princípium az attikai tragédiában egyesül, tökélyre emelvén a
görög művészetet, amelyet Szókratész fog lerombolni. Szókratész elveti az intu¬
íciót (intuíció: nézet, szemlélet, látás, Schopenhauer , eleven szemléletnek" ne¬
vezi, amely értelmet lát az érzéki világban), a sötét dionüszoszi princípiumot, és
spekulatív módon kizárólag az individuum racionális megismerőképességére
hagyatkozva igyekszik megragadni a világot, de — Nietzsche szerint — csak
a látszatvilágot, a képzetet képes ilyen módon megismerni. Nietzsche szerint a
szókratészi bölcselet éppen az élettől fosztja meg a világot. Ezért nevezi őt Nietz¬
sche az első dekadensnek.
A dionüszoszi—apollóni ellentétpár az Emberi, nagyon is emberi idején, tehát
1878 táján eltűnik Nietzsche műveiből. A dionüszoszi önállóan a Zarathustra
keletkezése táján újra fölbukkan, méghozzá ekkor filozófiájának egyik legjelleg¬
zetesebb fogalmaként. A dionüszoszi a keletkezés, változás, levés (Werden), a
megsemmisítés ( Vernichten) és újat alkotás / újra alkotás / újjá alkotás (Neuschaffen)
* Friedrich Nietzsche: A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus, ford. Kertész Imre,
Budapest, Európa, 1986, 28.