Seite 53 [53]
NOVALIS SZERETETFELFOGÁSA A REGÉNYEK REGÉNYÉBEN
A hajnali (Dümmerung) útra kelés bevezető részében az elbeszélő a Dämmerung
kapcsán a következőket közli:
Minden átmenet során, akár valamely köztes birodalomban, mintha egy magasabb,
szellemibb hatalom próbálna felszínre törni; s amint lakhelyünk felszínén a föld alatti
s földöntúli kincsekben legdúsabb tájak zord, kietlen őshegységek és mérhetetlen síkok
között feküsznek, azonképpen a nyers barbár idők és a művelt, soktudó, jómódú kor
között nyílt egy mélyérző, romantikus időszak, amelynek egyszerű köntöse magasztos
termetre simult."
Az ätmenet (Übergang), vagyis a derengö ällapot (Dämmerung) — akärcsak az
ébrenlét és az álom, a tudatos és tudatalatti közötti állapot — egy magasabb,
szellemi hatalom felé mutató köztes birodalmat (Zwischenreich) jelöl. Az átme¬
net analógiájaként a földi lakhely a földalatti és földfeletti (földöntúli) kincseket
rejtő vidékek, síkságok és őshegyek között, a középen helyezkedik el. A konkrét
lokális képhez temporális horizont kapcsolódik: a nyers és barbár korok, és a
művészetekben gazdag, sokat tudó és gazdag világkorszak között, vagyis múlt
és jövő között mélyérző (tiefsinnig) és romantikus időszak (jelen) rejlik, mely
magában hordoz egy magasztosabb termetet (höhere Gestalt) is. Ez a „magasz¬
tosabb alak" — többek között — a második részben szintén megismétlődik mint
a lelkiismeret (Gewissen), mely minden személyiség csírája, kiírtja a fájdalmat,
a szükséget és nyomort, ez a legmagasabb oszthatatlanság titka, nem megma¬
gyarázható, akárcsak a költészet, lényege a szabadság, a mesterségbeli tudás
(Meisterschaft) vagy uralom (Herrschaft), és mint közvetítő, Isten földi képvise¬
lője, benne lakozik minden emberben: röviden ez a Gewissen a mennyei ősember:
„A lelkiösmeret az ember legsajátabb lényege teljes feltisztulásban, a mennyei
ősember."
Az ember fejlődése ez alapján toposzszerűen szintén hármas tagoltságú:
az első a gyermekkor, melyre az ártatlanság, a harmónia, a teljesség, a , virág¬
lét" (Blumenexistenz) jellemző,
a második a felnőttkor, melyben az ember gazdag lakoma maradványa, állati¬
as szeretet, gyújtó, emésztő lánglét és embertelen természet (unmenschliche
Natur) jellemzi. Ez a két állapot múlandó. Ezt követi
a harmadik, a magasabb gyermekkor, az újra meglelt Paradicsom, a halhatat¬
lan és oszthatatlan lét.
7 Uo., 18.
® Uo., 140.