Oldal 28 [28]
OCR
IRODALOM — KULTÚRA pillanatban felidézhető volna, amelyet azonban Werther csak igen különböző és szélsőséges érzelmi állapotban és a mű meghatározott, döntő jelentőségű helyein eszlel —, annál kevesebb reménye marad, és annál elkeseredettebbé válik; halálos betegsége fokozatosan elhatalmasodik rajta. A mindenkori jelenben egyre bizonyosabbá válik számára a bukás. Ebben a folyamatban végül az osztatlan Egészbe vetett hite és minden reménye kétségbeesésbe csap át, amelyet paradox módon egy, a halál utáni transzendenciába mint végső célba vetett hittel tölt meg. Ebben az időperspektívában kétféle szféra létezik: az élet — az idő és a tér szűkös határai közé bezárt földi lét (Dasein) —, melyet a kettes szám képvisel, és a tiszta lét (Sein), a korlátlan, örökös, végtelen Egész, melyet az egyes szám fejez ki. Werther az életet alapvetően bezártságként (Einschránkung) éli meg, ugyanannak örök visszatéréseként. Werther a második részben elhalt Hans anyját naiv teremtmenykent csodälja, „aki boldog nyugalomban rója léte szűk körét"."" A körmetafora még két helyen fordul elő a műben: Werther Alberttel folytatott meddő vitájában a zseni és az átlagos képességű ember különbségéről, illetve az öngyilkosságról. Werther az önmagát vízbe fojtó lány példázatával akarja megértetni Alberttel az öngyilkosság létjogosultságát, annak az elhagyott lánynak tragikus történetével, aki , házi tennivalóknak, meghatározott heti munkának szűk körében nőtt fel"," és akit csak az abszolút szerelem ragadhatott volna ki az élet körforgásából. Werther növekvő kétségbeesésében a természetben munkálkodó erőket egy ellentétes kölcsönhatásra épülő körként írja le: ,nem látok semmi mást, csak egy örökké faló, örökké kérődző szörnyeteget". Az életre azonban a vándorlás, a bolyongás éppannyira jellemző, mint a bezártság vagy a körforgás: , Persze, hogy csak vándor vagyok, zarándok e földön! Ti talán többek vagytok?" A földi lét körforgásában Werther számára alapvetően kétfajta élet, illetve életérzés létezik: a naiv, öntudatlan (unbewuj$t), boldog gyermeki állapot, amely lehetőségként jelenik meg az Egésznek, a beteljesülésnek az elérésére, illetve a természettel hadilábon álló, civilizált, kizárólag az észre hallgató, művelt, pontosabban , félreművelt" (verbildet) városi, avagy udvari ember mint félresikerült megvalósulás. Az első életfajtát az érzelmek határtalan birodalma, a másodikat az ész korlátozott és korlátolt világa jellemzi. Az első élettípus a múltra és a jelenre vonatkoztatva is felidéződik. A múltban a Biblia és Homérosz patriarchális eszménye (, Látod, barátom, ilyen korlátozottak és ilyen boldogok voltak 416 TJo., 19. 47 Uo., 53. 48 Uo., 57. # Uo., 80. + 926 +
