Oldal 335 [335]
Szöveggyűjtemény
10.
Miért nem lehet megmondani az igazat? |
Mert tényleg és valóban nem lehet. Az igaz az, ami történik. Ejszakai szol¬
gálatban van, esik az eső, bajtársával felgyűrt köpenygallérral az erdő szélén
kilenctől tizenegyig és egytől háromig mintegy kétszázötven lépésnyi terü¬
leten jár fel-alá, mialatt az ellenséges gépek a táborhelytől körülbelül nyolc
kilométerre levő repülőtérre négy nagyméretű bombát dobnak. Mi van ezen
elmondanivaló? A külsőség? Hogy az alezredes odajött hozzájuk, azt kérdezte,
no mi újság fiúk és megkínálta őket egy korty pálinkával? A külsőség nem
valóság. A valóság az, ami bent van. Ezt pedig nem lehet elmondani. Pedig
egyedül ez az igaz. [...] A katona megérti a realitás abszolút konkrét voltát.
Megérti, hogy tervek, elméletek, eszmék, tételek, — az egész absztrakt világ
rémkép, szándékolt, erőszakos és hazug. A valóság itt van azokban az élmé¬
nyekben, amelyek olyan minden elképzelést felülmúlóan egyszerűek, hogy
az már szinte nevetséges. Az absztrakt emberből konkrét ember válik. Az
emberi exisztencia nem eszmékben valósul meg, hanem konkrét feladatok
végrehajtásában. Nincsenek többé véleményei és nézetei; feladatai vannak.
Nincs többé világszemlélete; elhatározása van. A világ körülötte nem a szem¬
lélet tárgya, hanem a cselekvés tere. ő maga pedig nem a tények függvénye,
hanem az elhatározás személye.
Aki valaha is igazán komoly halálveszélyben volt és azt nyereséggel élte át,
morálisan nem vonult vissza, az nem hetyke többet. Viszont azt nem lehet
többé legyőzni. Az erkölcsi elegancia ismét csak a teljes értékű emberen lát¬
ható. [...] A háborút pedig nem anyagi és ténybeli kérdések döntik el, hanem
a bevetett Én-ek súlya, az elhatározások intenzitása és elementáris ereje. A
háború nem absztrakt probléma, hanem konkrét életfeladat; szavakkal nem
döntheti el, csak a feladat konkrét megoldásával.
5 itt jó alkalom kínálkozik arra, hogy a háborút meg lehessen határozni
úgy, ahogy azt a katona átéli. A háború a betegessé lett tömeges extraverzió
katasztrófája. Mert az ember normális anyaországbeli állapotában a ténye¬
ket, vagyis a külsőségeket fogadja el valóságnak. Mihelyt valami baj van,
azt hiszi, hogy ennek feltétlenül külső okának kell lenni. Külső oka van a
szegénységnek, a betegségnek, az igazságtalanságnak és rendetlenségnek.
Amikor a bajok kollektív bajokká dagadnak, megkeresik a külső okot, ami
állítólag a bajt okozza. A külső ok pedig, amint mondják: az ellenséges nép.
Az extraverzált ember fel se tudja tételezni, hogy valamely baj oka belül is
lehet. S az extravertált kollektívum saját szegénységéből, elnyomottságából,
életének igazságtalanságaiból fakadó összes bajokat mindig az ellenséges
népre fogja hárítani. Mikor aztán ez az extraverzió pathológgá lesz, vagyis
amikor a kollektívum a maga felé fordított önbírálat pillantásait teljesen el¬
hajította és a kritikát önmaga fölött elvesztette, abban a hiszemben kezd élni,
333