tudomásul veszi, mert tudja, hogy ez így van. Az ember néha ideges. Majd
elmúlik. Visszavonulásról szó sincs. Az, aki csak pszichológiailag fél, Én-jét
éppen úgy beveti, legfeljebb a foga vacog és a térde remeg. A frontkatona
másnap már maga is nevet rajta. A pszichológiai gyávaság múló kondicio¬
nális állapot.
A tűzkeresztség perceiben a mindennél döntőbb választás megtörténik:
morálisan visszavonulok, vagy személyes Én-emet bevetem. Pszichológiailag
esetleg mindenki fél. A választás azonban ettől a kondicionális állapottól
független, mert itt nem pszichológiai, hanem exisztenciális választásról van
szó. Erkölcsileg csak az fél, aki a visszavonulás mellett döntött. A fronton
ezt az embert úgy hívják, hogy: szívbajos. A következő percben pedig a
választást már egész súlyával viselnie kell: morálisan vesztett, vagy nyert,
— visszavonult, vagy önmagát bevetette. A pillanat hevében és látszatra a
bevetést mindenkinek egyöntetűen végre kell hajtania. A szívbajosnak éppen
úgy tüzelnie kellett s a parancsot éppen úgy teljesítenie kellett, mint a nem
szívbajosnak. De a választás következménye azonnal jelentkezik: a morálisan
gyáva önmagát elveszti, az aki magát bevetett, az önmagát megnyeri. Ugy
hívják, hogy a gyáva elveszti a fejét, a nemgyáva pedig megtartja lélekje¬
lenlétét. A lélekjelenlét fokáról azonnal felismerhető, hogy kicsoda milyen
mértékben vetette be önmagát. A jó tiszt ezt egyetlen pillanat alatt felismeri.
Már tudja, hogy kire számíthat, kire nem. S a legénység is tudja, hogy tisztje
szívbajos, vagy sem.
Az elhatározás tulajdonképpen végtelenül egyszerű, hallatlanul rövid,
szinte hihetetlenül zajtalan és észrevétlen belső mozzanat. Az élmény maga
inkább gyengéd, mint erőszakos. Éppen olyan gyengéd, mint amilyen bru¬
tälis a rettegéstől való elszakadás. Az elhatározás az anyaországbelitől való
rettenetes elszakadás negatívumának csaknem virágszerűen enyhe és puha
pozitív oldala. Nincs benne semmi kényszer; magától folyik; egyszerre csak
kicsurran valahonnan, rejtélyes mélyből, mint egy csepp méz; de benne van
az emberi morális szabadság egész tündöklő ereje. Az embert inkább ellá¬
gyítja, mint megfeszíti; inkább mosolygóvá teszi, mint megdühíti; sokkal
inkább passzívvá teszi, mint tevékennyé. De meg nem ingatható nyugalmat
és feltétlen ellenálló képességet hoz. Ellenőrizhetetlen távolságból indoko¬
latlan, váratlan és csodálatos megbékülés, bizalom szállja meg. A katona
szemtől szemben áll a Gondviseléssel.
Az emberi létet nem a tény határozza meg, hanem az elhatározás. A tény
külső körülmény, mint az időjárás, a koszt, a kényelem; az elhatározás belső.
S az emberi sors nem a külső körülményeken, hanem a belső elhatározáson
áll, vagy bukik, győz, vagy visszavonul. Aki elhatározta, hogy Én-jét beveti,
az csak nyerhet. Győz, még akkor is, ha elesik. Nem verhetik le. Mert visz¬
szavonulásra nem kényszeríthetik. [...]