Fuzzy vagy hagyományos logikát követ-e a világ?
Az előzőekben több olyan példát láttunk, ahol a hagyományos (európai, két¬
értékű) logika alkalmatlannak tűnik a jelenség modellezésére vagy kezelésére.
A homokkupac fogalma nem kezelhető a BOOLE-féle logikával, mert nem
határozható meg élesen, hogy hol van a határ a homokkupac és a nem ho¬
mokkupac között. Az autóvezetés kérdésében több vonatkozásban is felmerül
a ,fuzzyság" igénye, hiszen a , lehető leggyorsabb", , lehető legtakarékosabb"
feltételek csak közelítő, körülbelüli értelemben vehetők figyelembe, a tény¬
leges autóvezetés során a gáz- vagy fékpedál lenyomásának az erőssége csak
hozzávetőlegesen adható meg. Folytatni lehetne tovább a példák sorát, ám
ezeknek döntő többségében jól megfigyelhető közös elem a pontatlanság¬
nak vagy bizonytalanságnak ez a fajtája; a fuzzy típusú pontatlanság valami
módon az emberi gondolkodáshoz vagy emberi cselekvéshez kötődik. A ,,ho¬
mokkupac" nem önmagában létező ideál (platóni értelemben), hanem olyan
fogalom, amelyet valamilyen természetes emberi nyelven alkottak meg. Azt,
hogy az ilyen fuzzy definíciók mennyire kötődnek valamilyen természetes
nyelvhez, világosan mutatja az alapszínek megnevezésének rendszere. Számos
ősi nyelvben nincs jelen az egymáshoz eléggé közel álló kék és zöld színek
megkülönböztetése, például a japán nyelvben ugyanazt a szót használják az
ég színének és a közlekedési lámpa szabad jelzésének megnevezésére (aoki). E
szó a modern japánban egyre inkább a kék szín megnevezésére szűkül le, míg
a zöldet az új keletkezésű midori jelenti. Egyáltalán nem különböztetik meg
a kéket és a zöldet egyes amerikai indián nyelvek sem. Bizonyos elméletek
szerint az európai nyelvekben is csak a keresztes háborúk idején szilárdult meg
a kék és a zöld megkülönböztetése. Ekkor ugyanis a heraldika tudományá¬
nak kifejlődésével szükségessé vált a zárt páncélban felismerhetetlen lovagok
címerpajzsaik alapján történő megkülönböztetése és egyértelmű azonosítása,
amelyeknél előfeltétel volt a címer rajz nélküli, egyértelmű szöveges leírha¬
tósága. Mindenesetre érdekes, hogy a ma is használatos ófrancia eredetű
heraldikai angolban a kék szín megnevezése azure, azaz égszín (a magyaror¬
szági középkori latinban szó szerint , coelertini coloris", azaz égszínű kifejezés
szerepel), míg a zöld kifejezése a francia-angolban vert, ami a viruló, zöldellő
etimológiájára vezethető vissza. Az alapszínek határai tehát emberi meg¬
egyezésen alapulnak, amelyek különböző nyelvek esetén máshol húzódnak.
(Természetesen nem az egyes színek fizikai hullámhosszáról van szó, hanem
a szubjektív színérzetről.)