Page 317 [317]
OCR
Szöveggyűjtemény Fekete Balázs: Túl a közhelyek Rubiconján... avagy a posztszekuláris kor erkölcsi dilemmái (Jürgen Habermas és Joseph Ratzinger beszélgetése) 3é (részlet) Habermas szerint korunk legfontosabb kérdése, Ernst-Wolfgang Böckenförde felvetései alapján, az, hogy a szabadelvű, szekularizált államnak szüksége van-e olyan erkölcsi alapokra, amelyeket önmaga már nem képes a világnézeti semlegesség alapállásából kiindulva megteremteni és garantálni. Szükséges-e, hogy a modern állam mögött bármilyen erkölcsi legitimáció álljon? Habermas válasza erre a kérdésre alapvetően tagadó, mivel véleménye szerint a demokratikus eljárásnak legalitást legitimitássá formáló természete és a pozitív jogrenden alapuló alkotmányosság, amit Habermas értelmezése szerint , egyesítő kötelékként", az alkotmány helyes értelmezéséről szóló folyamatos párbeszédként kell értelmezni, képes minden olyan , érvényességi hiány" és legitimációs probléma kezelésére, ami más, a liberálistól eltérő megközelítések szerint csak az erkölcsiséggel lenne áthidalható. Nincs tehát a szekularizált demokratikus alkotmányos állam természetében semmilyen olyan immanens probléma, ami a rendszer önstabilizációját veszélyeztetheti. Azonban, mutat rá Habermas, napjainkban ez a helyzet már korántsem ennyire egyértelmű. A globalizált és ezért nem demokratizált — mivel a demokrácia jelensége korunkban még alapvetően csak állami keretek között és nem a hagyományos állami kereteket fellazító és meghaladó kontextusban értelmezhető — világgazdaság fokozatos kialakulásával a sikerorientált piaci szemlélet egyre jelentősebb szerepet kap a társadalmi életben, ami az állampolgári szolidaritás lemorzsolódásához és a nyilvános, azaz a nyilvánosság intézményei által gyakorolt legitimáció kényszerének csökkenéséhez vezet. Ezzel a folyamattal párhuzamosan fokozatosan visszaszorul a demokratikus vélemény- és akaratképzés szerepe, a nemzetközi közösség szétforgácsolódása pedig tovább növeli a polgárok politikai érdektelenségét. Habermas szerint napjaink válsághelyzete leginkább a weimari köztársaság dekadenciába hajló, Carl Schmitt, Leo Strauss és Martin Heidegger nevével fémjelzett hangulatára emlékeztet. Kiemelkedő fontosságú és talán napjaink politikaelméletének legjelentősebb kérdése ezért, hogy a szekularizált államiság jelenlegi válságában kaphat-e valamilyen szerepet a vallás anélkül, hogy veszélyeztetné a modernitás államelméletének vívmányait. Habermas nézetei szerint a vallásban mint jelenségben olyan jelentős igazságpotenciál rejlik, amely legnagyobb részében az egyén egzisztenciális és a közösség általános válsághelyzetei iránti fogékonyságot rejti magában. 36 Iustum Aeguum Salutare, 2005/1, 171-174. 315
