Oldal 299 [299]
OCR
Szöveggyűjtemény [...] Szembehelyezik a tök&vel e szerzödeselmeletet, de az teljesseggel lesajnálja — a tőke elvek nélküli, szörnyeteg üzem. Egyetlen sarkpontja van: a , felvilágosult" gondolkodás, amely szabályok felállításával kíséreli meg kordában tartani. A forradalmi gondolatot helyettesítő siránkozás ma viszszatér, és szemére veti a tőkének, hogy nem tartja be a játékszabályt. , A hatalom igazságtalan, igazsága egyetlen osztály igazsága, a tőke kizsákmányol bennünket stb." — mintha a tőke szerződéssel kötve lenne a társadalomhoz, melyet kormányoz. A baloldal odatartja az egyenlőség tükrét a tőke elé, s azt reméli, hogy megragadja, elragadja a társadalmi szerződés e fantazmagóriája, s neki kezd a társadalom egészével szembeni kötelezettségeinek teljesítéséhez. (Így forradalomra sincs szükség: elegendő, ha a tőke engedelmeskedik a csere racionális képletének.) Ami a tőkét illeti, soha nem kötötte szerződés a társadalomhoz, melyet ural. A tőke a társadalmi viszonyok boszorkánysága, kihívás a társadalomra nézve, s erre mint ilyenre kell válaszolni. Nem a morális vagy gazdasági racionalitás szerint elítélendő botrány, hanem a szimbolikus szabály szerint elfogadandó kihívás. A negativitás moebius-szalagja Egy bizonyos olaszországi bombamerénylet a szélsőbaloldaliak műve-e, vagy a szélsőjobb provokációja, netán centrista színjáték, amely rossz hírbe akarja keverni az összes szélsőséges terroristát és megerősíteni saját megingott halalmát, esetleg rendőrségi színjáték, a közbiztonság megzsarolása? Mindez egyszerre igaz, és a bizonyítékok felkutatása, sőt, a tények objektivitása sem állítja meg ezt az interpretációs szédületet. Mi magunk vagyunk benne a szimuláció logikájában, aminek már semmi köze a tények logikájához s a ráció rendjéhez. A szimulációt a modell elsőbbsége jellemzi, valamennyi modellé az eltörpült tény felett: előbb van adva a modell, aminek a bomba körmozgásához hasonlatos cirkulációja kialakítja az esemény igazi mágneses terét. A tényeknek már nincs saját pályájuk: a modellek metszéspontján születnek, egyszerre teremthet valamennyi modell egyetlen tényt. Az anticipáció, a megelőzés, a rövidzárlat, a ténynek modelljével való összekeverése (megszűnik az ellentétes irány, a dialektikus polaritás, a negatív elektromosság, eltűnnek az ellentétes sarkok) engedi meg minden egyes esetben az összes lehetséges interpretációt, még a homlokegyenest ellentéteseket is. Mindegyik igaz, már amennyiben igazságuk az, hogy általános körforgásban egymást váltsák, akár a modellek, melyeket követnek. Hol az igazság mindebben, amikor ennyi cinkosság szövődik össze gyönyörűségesen, szerzőik tudta nélkül? 297
