Seite 293 [293]
OCR
Szöveggyűjtemény Amennyire én látom, gondolatilag senki sem képes a világot egészében úgy kiismerni, hogy gyakorlati útmutatásokat adhatna, különösen, ha szembenéz a saját feladatával is, miszerint először ismét a gondolkodás alapját találja meg. Amíg a jelentős hagyományok láttán a gondolkodás komolyan veszi önmagát, addig túl sokat követelnek tőle, ha útmutatásokat is neki kell adnia. Milyen felhatalmazás alapján történhetne mindez? A gondolkodás területén nincsenek tekintélyen alapuló állítások. A gondolkodás egyetlen mércéje magából az elgondolandó dologból következik. Azonban éppen ez az, ami minden másnál kerdésesebb. Ahhoz, hogy belássuk ezt a tényállást, mindenekelőtt a filozófia és a tudományok közötti kapcsolat kifejtésére lenne szükség. A tudományok technikai-gyakorlati sikerei ma egyre inkább fölöslegessé teszik a filozófiai értelemben vett gondolkodást. Az a súlyos helyzet, amibe a gondolkodás saját feladatát tekintve került, megfelel annak a gondolkodással szemben táplált megütközésnek, amit éppen a tudományok hatalmi helyzete idézett elő. A gondolkodásnak meg kell tagadnia, hogy naprakész válaszokkal szolgáljon gyakorlati-világnézeti kérdésekre. Professzor úr, a gondolkodás területén nincsenek tekintélyen alapuló állítások. Így tulajdonképpen az sem lehet meglepő, hogy a modern művészetnek is nehéz tekintélyen alapuló állításokat tennie. Ön ezt mégis ,destruktív"-nak nevezi. A modern művészet gyakran kísérleti művészetként értelmezi magát. Művei kísérletek... Szívesen hallgatok az okos szóra. ...kísérletek az ember és a művész elszigetelődésének szituációjából kiindulva, és 100 kísérlet közül olykor-olykor egy, ha talál. Eppen ez a nagy kérdés: Hol áll a művészet? Melyik a művészet helye? Jó, de a művészettől Ön valami olyasmit követel itt, amit már a gondolkodástól sem. Semmit sem követelek a művészettől. Csupán azt mondom, az a kérdés, melyik helyet foglalja cl a művészet. Ha a művészet nem ismeri a maga helyét, akkor ezért destruktív? Jó, ezt hozzák ki. De azt szeretném rögzíteni. hogy nem látom a modern művészet útjelzőjét, mivel homályban marad, hogy miben pillantja meg vagy keresi legalább a modern művészet a művészet sajátos mivoltát. A művésznek sincs kötelezettsége a hagyománnyal szemben. Szépnek találhatja és egyúttal azt mondhatja: Nos, így szerettek volna festeni 600 vagy 300 évvel, vagy még 30 évvel ezelőtt is. Igen ám, de most már ezt nem lehet így csinálni. Meg ha akarná, akkor se tudná. A legnagyobb művész akkor Hans van Meegeren volna, a zseniális hamisító, aki aztán , jobban" tudna festeni, mint a többiek. Tehát így a művész, az író, a költő hasonló szituációban van, mint a gondolkodó. Mégis hányszor kell azt mondanunk: Hunyd be a szemed! [...] 291
