Page 293 [293]
Szöveggyűjtemény
Amennyire én látom, gondolatilag senki sem képes a világot egészében úgy
kiismerni, hogy gyakorlati útmutatásokat adhatna, különösen, ha szembenéz
a saját feladatával is, miszerint először ismét a gondolkodás alapját találja meg.
Amíg a jelentős hagyományok láttán a gondolkodás komolyan veszi önmagát,
addig túl sokat követelnek tőle, ha útmutatásokat is neki kell adnia. Milyen
felhatalmazás alapján történhetne mindez? A gondolkodás területén nincse¬
nek tekintélyen alapuló állítások. A gondolkodás egyetlen mércéje magából az
elgondolandó dologból következik. Azonban éppen ez az, ami minden másnál
kerdésesebb. Ahhoz, hogy belássuk ezt a tényállást, mindenekelőtt a filozófia
és a tudományok közötti kapcsolat kifejtésére lenne szükség. A tudományok
technikai-gyakorlati sikerei ma egyre inkább fölöslegessé teszik a filozófiai
értelemben vett gondolkodást. Az a súlyos helyzet, amibe a gondolkodás
saját feladatát tekintve került, megfelel annak a gondolkodással szemben táp¬
lált megütközésnek, amit éppen a tudományok hatalmi helyzete idézett elő.
A gondolkodásnak meg kell tagadnia, hogy naprakész válaszokkal szolgáljon
gyakorlati-világnézeti kérdésekre.
Professzor úr, a gondolkodás területén nincsenek tekintélyen alapuló állítások. Így
tulajdonképpen az sem lehet meglepő, hogy a modern művészetnek is nehéz tekin¬
télyen alapuló állításokat tennie. Ön ezt mégis ,destruktív"-nak nevezi. A modern
művészet gyakran kísérleti művészetként értelmezi magát. Művei kísérletek...
Szívesen hallgatok az okos szóra.
...kísérletek az ember és a művész elszigetelődésének szituációjából kiindulva, és
100 kísérlet közül olykor-olykor egy, ha talál.
Eppen ez a nagy kérdés: Hol áll a művészet? Melyik a művészet helye?
Jó, de a művészettől Ön valami olyasmit követel itt, amit már a gondolkodástól sem.
Semmit sem követelek a művészettől. Csupán azt mondom, az a kérdés,
melyik helyet foglalja cl a művészet.
Ha a művészet nem ismeri a maga helyét, akkor ezért destruktív?
Jó, ezt hozzák ki. De azt szeretném rögzíteni. hogy nem látom a modern
művészet útjelzőjét, mivel homályban marad, hogy miben pillantja meg vagy
keresi legalább a modern művészet a művészet sajátos mivoltát.
A művésznek sincs kötelezettsége a hagyománnyal szemben. Szépnek találhatja és
egyúttal azt mondhatja: Nos, így szerettek volna festeni 600 vagy 300 évvel, vagy
még 30 évvel ezelőtt is. Igen ám, de most már ezt nem lehet így csinálni. Meg ha
akarná, akkor se tudná. A legnagyobb művész akkor Hans van Meegeren volna,
a zseniális hamisító, aki aztán , jobban" tudna festeni, mint a többiek. Tehát így
a művész, az író, a költő hasonló szituációban van, mint a gondolkodó. Mégis
hányszor kell azt mondanunk: Hunyd be a szemed!
[...]
291