Három szféra van, melyben a viszony világa támad. Az első: életünk a ter¬
mészettel. A viszony homályban lüktet, nyelv előtti viszony. A teremtmények
meg-megrebbennek átellenben velünk, de átjutni hozzánk képtelenek, s ha
kimondjuk nekik: Te, szavunk a nyelv küszöbénél elakad. A második: éle¬
tünk az emberek között. A viszony nyilvánvaló, és a nyelvben testet ölt. Te-t
adhatunk, és befogadhatunk. A harmadik: életünk a szellemi létezőkkel.
A viszonyt felhő fedi, mégis megnyilvánul, nyelv nélkül, de nyelvet létreho¬
zon. Te-t nem észleliink, s mégis érezzük, hogy szólnak hozzánk; válaszolunk
— formálunk, gondolkodunk, cselekszünk: lényünkkel mondjuk az alapszót,
anélkül hogy szánkkal kimondhatnánk. Akkor hát hogyan is vonhatjuk azt,
ami a nyelven kívül van, az alapszó világába? Minden szférában, minden által,
ami jelenvalóvá lesz számunkra, az örök Te nyomába tekintünk, mindenikben
az ő szelét érezzük, minden Te-ben az örök Ie-hez szólunk, minden szférában
e szféra módja szerint.
A Te kegyelem által találkozik velem — hiába keresném, hogy megta¬
láljam. De az, hogy kimondom az alapszót neki, lényem cselekedete. A le
találkozik velem. De én lépek közvetlen kapcsolatba vele. Így a viszony vá¬
lasztatás és választás, szenvedő és cselekvő egyben. Hiszen az egész lényünk¬
kel végzett cselekedetet szükségképpen szinte csak elszenvedjük, ugyanis az
ilyen cselekedet minden részcselekvés és így minden — a rész cselekvések ha¬
tárán ébredő — cselekvés-érzet megszűnését jelenti. Az Én-Te alapszót csak
egész lényével mondhatja az ember. Önmagam egész lénnyé koncentrálódása
és összeolvadása soha nem történhet általam, és soha nem történhet nélkü¬
lem. A Te által leszek Én-né. S hogy Én-né leszek, mondom: Te. Minden
valóságos élet — találkozás.
Hogy a közvetlen viszony magában foglal valamiféle hatást az átellenben
állóra, ez nyilvánvaló a következő három példából. — A művészet lényéből
fakadó tett határozza meg azt a folyamatot, melynek során a formából mű
lesz. Az átellenben álló a találkozás által teljesedik ki, általa lép be a dolgok
világába, hogy végtelenül tovább hasson, végtelenül Az legyen, de végtelenül
újra le lehessen, boldogságot, tüzet adva. , lestet ölt": hús-vér valója az idő
és tér nélküli jelenlét folyójából kilép a tartam partjára. Nem ilyen nyilván¬
való a hatás-mozzanat az ember-Ie-hez való viszonyunk esetében. A lényegi
tettet, mely itt a közvetlenséget megalapítja, általában érzésszerű valamiként
értik, s így félreértik. Érzések kísérik a szeretet metafizikai-metapszichikai