VII. Erkölcstan és erkölcsi rend
Az igaz és tisztán megőrzött Isten-hiten nyugszik az emberiség erkölcsisége.
Minden kísérlet, amely az erkölcsi rendet a hit sziklatalapzatáról leemelni és
emberi szabályok futóhomokjára átépíteni akarja, előbb-utóbb erkölcsi ha¬
nyatlásba viszi mind az egyeseket, mind a közösségeket. Az esztelen, aki azt
mondja szívében, nincs Isten, szükségképen az erkölcsi romlás utait járja.
(Zsolt. 13, 1. s köv.) Azoknak az eszteleneknek a száma, akik ma az erkölcsiség
és a vallás szétválasztására vállalkoznak, légió. Ezek nem látják vagy nem
akarják látni, hogy ha a hitvallásos, azaz világosan és pontosan körülhatárolt
kereszténységet száműzik az oktatásból és a nevelésből, s ha a társadalmi és
a nyilvános élet kialakításánál mellőzik, a lelki elszegényedés és hanyatlás
útjára lépnek. Sem az állam kényszerítő hatalma, sem semmiféle eszmék,
ha mégoly nemesek és magasztosak is, nem képesek tartósan az Isten- és
a Krisztus-hitben gyökerező végső és döntő mozgatóerőket pótolni. Ha az
egyén mellől, akitől a legnagyobb áldozatokat, parányi énjének a közösség
érdekeiért való feláldozását kívánják, elvonják azt az erkölcsi támasztékot,
amit az örökkévaló Istenbe vetett felemelő és vigaszos hit, amely örök juta¬
lomról és örök büntetésről beszél, nyújt neki, annak eredménye számtalan
esetben nem a kötelesség vállalása lesz, hanem menekülés a kötelesség elől.
Isten tízparancsolatának és az Anyaszentegyház törvényeinek — amelyek vol¬
taképp az előbbiekhez végrehajtási utasításoknak tekinthetők, az evangélium
normái szerint — lelkiismeretes megtartása a tervszerű önnevelés, az erkölcsi
jellemnevelés egyedülálló iskolája minden egyes ember számára. Olyan is¬
kola ez, amely sokat kíván, de mégsem túl sokat. A jóságos Isten, aki mint
törvényhozó olyan keményen adja ki parancsát: , ledd! vagy ne tedd!", ke¬
gyelmével megadja a képességet is törvénye teljesítéséhez. Kiaknázatlanul
hagyni olyan gazdag és mély erkölcsiségképző erőforrásokat, vagy ezeknek
útját a népnevelés terén tudatosan elzárni, felelősség nélküli közreműködést
jelent a népközösség vallási kiéheztetésében. Az erkölcstan kiszolgáltatása
szubjektív, a koráramlatokkal változó emberi vélekedésnek ahelyett, hogy azt
az örök Isten szent akaratába, az ő törvényeibe akasztanók, romboló erőknek
nyitja meg útját. A lelkiismeretek iskolázására, az élet minden vonatkozásában
nélkülözhetetlen életrend megnemesítésére szolgáló objektív erkölcstan örök
irányvonalait ekképp feláldozni: bűn a nép jövője ellen, amelynek keserű
gyümölcseit a jövő nemzedékeknek kell majd megenniök.