OCR Output

Szöveggyűjtemény

Kazimir Malevics: A tárgy nélküli világ. I. rész
A festészet lappangó elemének elmélete?7
(részlet)

Bevezetés

A formákat kialakító mozgás vonalakban, síkokban és testekben válik meg¬
fogható valósággá, miközben a legkülönfélébb statikus vagy dinamikus for¬
mák születnek belőle, melyek ezután színerősségük, faktúrájuk, felépítésük
illetve rendszerük szerint tovább osztályozhatók.

A formaalkotásnak két alapvetően különböző módja van: az egyik az úgy¬
nevezett gyakorlati életet szolgálja és konkrét jelenségekkel foglalkozik (ez
tudatos tevékenység), a másik pedig minden , gyakorlati célszerűségen" kívül
áll, és elvont jelenségekkel foglalkozik (ez a tudatalatti, illetve tudatfeletti
szférában zajló tevékenység).

A konkrét elemet a tudományban és vallásban, az elvontat — a művészet¬
ben leljük meg.

Így tehát a művészetnek is megvan a maga helye a jelenségek általános
rendjében, s maga is tudományos vizsgálat tárgyává válhat.

Ezért határoztam el, hogy a művészet egyes jelenségeit, valamint ezek
kifejezési módszereit vizsgálatnak vetem alá, hogy megfejthessem azoknak
a változásoknak az okait, amelyeket a művészi alkotásokon és magukon az
alkotókon észleltem. Választásom a festészet szakterületére esett, mivel ez
áll hozzám a legközelebb, s mivel úgy látom, hogy a festő tevékenységében
a tudatos és a tudatalatti egyaránt közreműködik. Arra törekszem tehát,
hogy tisztázzam: hogyan reagál a tudatos, illetve a tudatalatti mindarra,
ami a művész környezetét alkotja, s milyen viszonyban állnak egymással a
, világos" és a ,homályos" (a tudatos és a tudatalatti) szférák.

Általánosságban a művészi teremtés, konkrétan pedig a festészet ilyen
értelemben vett vizsgálatát nevezem a , művészi kultúra tudományának".
A festészet számomra immár , átfogó egész" — , test" —, amelyben minden
egyes körülmény és ok a művész világnézete, természetfelfogása, valamint
a környezet , ráhatásának" módja felismerhető; hiszen a festészet egy bizo¬
nyos esztétikai jelenség dokumentuma, és olyan, tudományos szempontból
is rendkívül érdekes anyagot tartalmaz, amely már új tudomány — a festészet
lényegének tudománya — tárgyává válik. A kritika a festészetet mind ez
idáig kizárólag valami ,érzelminek" tekintette és így is tárgyalta, anélkül,
hogy tekintettel lett volna annak a környezetnek a sajátosságaira, amelyben

27

Kazimir Malevics: À tárgy nélküli világ. Fordította Forgács Éva, Corvina Kiadó, Buda¬
pest, 1986.

259