Hogy a két tábor sohasem találkozhat, általános tudás-alanyuknak tulaj¬
donítandó. Szent Tamás Istenfogalma nem egyszer kemény próbára teszi az
emberi értelmet s azt a benyomást kelti, mintha az esse subsistens felsőbb
égi joga elnyomná a véges valóság igényeit s nem engedné kidomborodni
Isten ama sajátságait, amelyek főleg a kinyilatkoztatás révén oly közel hoz¬
zák lelkünkhöz a jóságos atyát. Szó sincs erről. Epen az a körülmény, hogy
Isten mindent felölelő valóság, biztosítja a teremtménynek a maga rendjében
a legteljesebb önállóságot és tevékenységet. Isten akarati elhatározásaiban,
valamint ezek megvalósításában a világkormányzás révén az elsőbbségi jog
csak az alapszínt adja. Többi sajátságai: jósága, igazságossága, szeretete stb.,
mind ugyanoly mértékben vannak képviselve, mint az első, úgy hogy ez nem
nyomja el azokat, sőt legteljesebb kiegyenlítődésüket és az ily decretum min¬
den jogot megőrző, sőt megvalósító teljes tökéletességet egyenesen megkí¬
vánja. Isten mindent felölelő tökéletessége csak egyet nem bír meg: magával
egyenlő értékű, vagy tőle bármiként független tényezőt.
Ennek ellentéte a jellemtelenség, amely az erkölcsi energiák hiányát (viti¬
um) jelenti s e vétkes könnyűség révén akaratunkat a pillanatnyi benyomások
és a szenvedélyek rabjává és labdájává teszi. Az erény épen azért, mivel egy
irányban köti le az embert és mintegy ösztönszerűleg viszi a jóra a szabadság
fokozását, a vétek pedig az akarat rabságát s szabadságának csökkenését
jelenti, mert ott önelhatározása és sajátos energiái, itt pedig a külső körül¬
ményeknek ellenállani nem tudó gyöngesége a mérvadók. lermészetfölötti
célunknak megfelelően nem elég a saját szorgalommal összegyüjtött jellem,
szükségünk van a keresztény jellem tényezőire, a malaszttal adott természet¬
fölötti erényekre is. Ezek révén valósul meg bennünk a végső cél sajátosan,
ezek kötnek vele össze oly tökéletesen, amint e földi élet nyomorúsága csak
megengedi. Belső életünk koronáját végül a Szentlélek ajándékai alkotják,
amelyek egészen kivonnak bennünket az emberi zsinórmértékek korlátaiból
s az isteni élet valóságos élvezőivé tesznek minden jóakaratú, megigazult
keresztényt, a maga módja és képességei szerint.
Az erkölcsi élet e belső tényezői mellett pontosan meghatározza annak
külső mértékét is. Erkölcsi életünk formäja az észszerüség, az esse secundum
rationem, amelyet a tárgyi föltételek hosszú sora mértékel egyenes, meg nem
szakított és szerves összeköttetésben tartva bennünket az igazság és jóság