Egy belső hang - ha tetszik, nevezd lelkiismeretnek —, amelynek szavára
hallgatok, azt kérdezte tőlem még kora ifjúságomban: , Minek köszönhetik
a matematikusok nagy eredményeiket?" Semmi másnak — feleltem neki -,
mint annak, hogy a gondolkodás tisztaságát illetően olyan magas követel¬
ményeket állítottak maguk elé, mint senki azelőtt, hogy megalkuvás nélkül
törekedtek az igazságra, és következetesen tartották magukat ahhoz, hogy
csak a világos és minden kétértelműségtől mentes fogalmakban való gon¬
dolkodás vezethet valódi eredményre. Azt mondta erre nekem ez a hang:
, Miért hiszed, Szókratész, hogy ez a módszer, amellyel a matematikusok a
számokat és formákat vizsgálják, csak erre használható? Miért nem próbálod
az embereket rábírni, hogy ugyanolyan igényesek legyenek gondolkodás¬
módjukkal szemben, bármiről is gondolkodnak, a mindennapi életben meg a
közéletben, mint a matematikusok a maguk területén?" Én meg is próbáltam
ezt, megmutattam az embereknek — emlékezhetsz rá te is, hogy a Protago¬
rasszal folytatott beszélgetés során is ezt tettem —, hogy azok, akik bölcsnek
tartják magukat, milyen tudatlanok és mennyire ingatag alapon áll minden
érvelésük, hiszen olyan fogalmakból indulnak ki, amelyeket — ellentétben a
matematikusokkal — nem tisztáztak egyértelműen. Ezzel azonban csak any¬
nyit értem el, hogy mindenkit magamra haragítottam. Mindenki számára,
aki tunyán megelégszik a homályos fogalmakkal és lusta a gondolkodásra
— és sajnos, ezek sokan vannak -, én vagyok az élő szemrehányás. Márpedig
az emberek nem szeretik azt, aki állandóan azokra a hibáikra figyelmezteti
vagy akár csak emlékezteti őket, amelyeken nem tudnak vagy nem akarnak
változtatni. Egy szép napon összefognak ellenem és elpusztítanak, de addig
is folytatom tovább, amit elkezdtem. Ie azonban menj I heodóroszhoz!