OCR
Hivatásetikai alapelvek alkalmazása ben, ha úgy érzi, a kifogásolt jogszabályt az orvosetikának megfelelően meg kellene változtatni. Az Orvosetikai Kódex az orvos magatartására vonatkozó normákat foglalja össze, de egyben utal annak íratlan szabályaira is. A MOK Etikai Kódexének célja meghatározni az orvosi, fogorvosi (a továbbiakban együtt: orvosi) szakma hivatásrendi szabályait, rögzíteni a hivatás gyakorlásának erkölcsi normáit, őrködni az orvosi hivatás tisztasága felett, növelni erkölcsi színvonalát, védelmezni a hivatásuknak megfelelő magatartást tanúsító orvosokat, és elmarasztalni azokat, akik a szakmai és/ vagy etikai szabályokat megszegik, valamint rögzíteni a gyógyító-megelőző tevékenység során a betegekkel és a munkatársakkal való kapcsolat és együttműködés etikai szabályait." Az orvosi etika alapelvei az élet és az emberi méltóság tisztelete, mindig jót tenni a betegeknek és nem ártani, az egyenjogúság és kölcsönös bizalom az orvos-beteg és az orvos-orvos kapcsolatban, a beteg autonómiájának (önrendelkezésének) tisztelete, az igazságosság, valamint a betegek fokozott védelme." Az etikai alapelveknél látható, hogy a betegellátás során az orvos részéről elvárt magatartások fogalmazódnak meg. Nagyon fontos, hogy kimondásra kerül az etikai alapelvek körében, hogy az orvosi hivatás alapvető törvénye az emberi élet tisztelete és védelme." Az emberi élet alapvetően a legnagyobb érték, amitől a többi érték függ. Az orvosi hivatás célja az emberi élet védelme, annak fogantatásától haláláig. Az orvosi hivatás általános etikai követelményei között kerül megfogalmazásra, hogy az alapvető etikai normák maradandó, általános emberi, erkölcsi értékeken, évezredes hagyományokon alapulnak, nem függhetnek aktuális politikai gazdasági irányzatoktól, az egyén pillanatnyi érdekeitől. Kívánatos, hogy az orvos megfeleljen az általános etikai normáknak, és ezt képes legyen egész életében gyakorolni." Ez az etikai alapelv nem teszi elfogadhatóvá azt a napjainkban egyre inkább teret nyerő felfogást, amely szerint az egyénnek joga van dönteni az életéről (illetve joga van úgy dönteni, hogy meg akar halni), és ezt a döntését az orvosnak tiszteletben kell tartania. Az orvos oldaláról az emberi élet tisztelete és védelme elvárásként fogalmazódik meg, amelyhez minden esetben tartania kell magát, így álláspontom szerint az eutanázia betegjogi megközelítése során tekintettel kell lenni az orvosi hivatás alapvető követelményeire is, nem lehet elegendő egyedül a beteg oldaláról vizsgálni a kérdést, ahogy ezt az Alkotmánybíróság tette a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatában, ? ille5 A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe (a továbbiakban: MOK Etikai Kódex) I.1.1. pont. 16 Uo. I.1.2. pont. 7 Uo. 1.1.3. pont. 18 Uo. 1.1.3. pont (2)—(3) bekezdés. 5 Uo. II.1.3. pont (1) bekezdés. Az Alkotmánybíróság 2003. április 28-án hirdette ki az eutanáziáról szóló határozatot. 163