Oldal 105 [105]
Az erkölcs néhány jogi, filozófiai és etológiai aspektusáról
jük e búvópatakként meghúzódó hagyományt, mint Pesc)ka Vilmos mérsékelt
normatívizmusában. A jog humánetológiai megközelítése tehát a természet¬
jog valós megújulását hozhatja el, amennyiben e jogelméleti irányzat képes
megszabadulni ideologikus ballasztjaitól.?
Lehetséges természetesen, hogy az etológiai szempont — hasonlóan az
amerikai és a skandináv jogi realizmushoz?" — e/mosni látszik az éles határokat
a jog és az erkölcs között, azonban igencsak valószínű, hogy ezek a határok
nem is olyan élesek, mint azt nyugati jogszemléletünk számunkra sugallni
igyekszik. A történelem folyamán a legtöbb — zömmel vallási alapú vagy
eredetű — jogban nem is létezett ez az éles határ, és ezt látszanak igazolni a
lex mercatoria megalkotására irányuló modern törekvések is.
Célszerű egyúttal szembenéznünk azon - igencsak valószínű — tényekkel,
hogy
1. a jog funkciója a zársadalmi rend fenntartása, nem pedig maga az igazsá¬
gosság; bár
2. ha a jog bizonyos szabályainak erkölcstelensége"" által az igazságossággal
szembehelyezkedik, maga a jogrend óhatatlanul erodálódni kezd," még akkor
Itt természetesen távolról sem arról van szó, hogy a tudomány operatív művelése szem¬
pontjából meglehetősen irreleváns hitbéli vagy egyéb meggyőződések legyenek teljesen
negligálva, hanem legalábbis arról, hogy mindig legyen nyilvánvaló az a határ, amelyet
valaki értelmileg nem igazolható okokból nem kíván átlépni a kutatás során.
Az amerikai jogi realizmus inkább indirekt módon, a bírói döntés nem tudatos deter¬
minánsainak hangsúlyozásával oldotta fel a jog autonómiájáról vallott korábbi tételeket,
míg a skandináv realizmus kifejezetten is kétségbe vonta, hogy a jog és az egyéb társa¬
dalmi szabályzók között lényegi különbség volna. Utóbbi irányzat a jogfilozófia legtöbb,
általa terméketlennek ítélt problémáját éppen erre a megalapozatlannak és szükségtelen¬
nek tekintett distinkcióra vezette vissza.
Itt most az egyszerűség kedvéért használjuk az ,erkölcstelen" kifejezést az etika tudo¬
mánya által használt, kétségtelenül pontosabb, de nehézkesebb , etikailag helytelen" vagy
,erkölcsi szempontból rossz" kifejezések helyett.
Annyiban tehát igaza van Hartnak és a pozitivistáknak is, hogy egy vagy több szabály
erkölcstelensége nem hat ki közvezlenűl magának a szabálynak az érvényességére. Az
azonban már más kérdés — és ezt sem Hart, sem a jogpozitivizmus nem veszi kellőkép¬
pen számításba —, hogy ennek az eseti ,immoralitásnak" a jogrendszer egészére vonatkozó
következményei lehetnek. Ez a következmény pedig a jogrendszer erodálódása, ami
már magára az erkölcstelen szabályra, illetve annak érvényességére is kihatással lehet.
Hart szerint erkölcsileg teljesen elfogadhatatlan rendelkezések is lehetnek érvényes
jogszabályok vagy jogi elvek (Hart 1995, 309.). Ennek kapcsán hangsúlyosan merült
fel az a kérdés, hogy vajon melyik erkölcs az, amely itt figyelembe jön. Vajon az ún.
konvencionális erkölcs, amelyet a társadalom tagjai általánosan elfogadnak, vagy az ún.
kritikai erkölcs, amelyet bizonyos elit körök sajátos morálfilozófiai szempontok alapján
erkölcsnek tekintenek. A harti szövegek alapján elég világos, hogy a szerző az előbbit
értette az ,erkölcs" alatt. Álláspontom szerint a jogrend létét is csupán az kezdheti ki, ha
egyes szabályok az ún. konvencionális erkölccsel, voltaképp egyfajta erkölcsi minimummal
veszítik el kapcsolatukat. (Ez a minimum viszonylag jól körülírható az ember humáneto¬
lógiai sajátosságai alapján.) Mindez — nevezetesen, hogy csupán a konvencionális erkölcs,
103