A következőkben - természetesen a teljesség igénye nélkül — néhány jogel¬
méleti irányzatot veszünk szemügyre abból a szempontból, hogy azok lényegi
állításai milyen viszonyban állnak az ember azon tulajdonságaival és sajátos¬
ságaival, amelyeket a humánetológia az elmúlt évtizedekben megfigyelések
és kísérletek útján feltárt. Erre vonatkozóan jogfilozófusokat megszégyenítő
jogelméleti problémaérzékenységgel már az etológus Csányi Vilmos is bizo¬
nyos adalékokkal szolgált.
A társadalmi szerződés elméletek azon hipotézisét bírálva, hogy az agresz¬
szív és brutális vademberek összefogásából, valamiféle szerződéséből indult
volna ki a társadalom fejlődése és az állam kialakulása, Csányi megállapítja,
hogy mindennek ellentmond az evolúciós biológia által kellően tisztázott
azon körülmény, hogy az ember előde már az emberré válást megelőzően is
nagyobb létszámú, összetartó és együttműködő csoportokban, közösségekben élt."
Kifejezetten Hobbes Leviazánjának" gondolatait kritizálva kijelenti, hogy a
,társadalmi szerződés" nem azért jött létre, mert fajunk , fene módon racio¬
nális"," hanem éppen e/lenkezőleg: azért mutatunk némi racionalitást, mert
genetikai jellegzetességeink sajátos szociábilitásra késztetnek minket. Tehát
nem a , társadalmi szerződés" volt az ok, az agresszivitás csökkenése pedig
az okozat, hanem pontosan az ember agresszivitás csökkenése tett lehetővé
mindenféle olyan egyezkedési viselkedést, amelyek vonatkozásában egyálta¬
lán racionalitásról lehet beszélni.
Mindehhez azt tehetjük hozzá, hogy a társadalmi szerződés elméletek
általában úgy vélik, hogy e szerződés alapvetően mellérendelt felek racionális,
tehat tudatos aktusaként jon létre. Ezzel szemben az ember esetében igen
hamar és szinte önkéntelenül kialakulnak a dominanciahierarchia alá-fölé
rendeltségi viszonyai, másfelől — mint láttuk — a szabálykövetés az ember gene¬
tikai tulajdonsága, nem pedig értelmi elhatározáson alapuló jellegzetessége.
Mindehhez továbbá az a körülmény is figyelembe veendő, hogy az ember
igen könnyen hajlandó követni az alapvetően irracionális szabályokat is.