Seite 96 [96]
OCR
SZMODIS JENŐ híres kísérlete rámutat" — az embernek igen alacsony a parancsmegtagadási készsége. A kísérlet szerint a vizsgált személyeknek növekvő intenzitású elektromos sokkal kellett büntetniük a kérdésekre rossz választ adó személyeket. A vizsgált személyek többsége — akik pedig teljesen átlagosak, tehát nem szadisták voltak — olyannyira meg kívánt felelni a rábízott , nevelési feladatnak?" és a kísérletvezető elvárásának, hogy nem tagadta meg az általa halálos erősségűnek vélt (valójában nem létező) áramütés áldozatra mérését. Az emberi indoktrinálhatóság jelensége igencsak az úgynevezett elismerési elméletek érvelését látszik alátámasztani. A parancsmegtagadásra való készség alacsony szintje, illetve az indoktrinálhatóság összefüggésben áll a rangsor kialakulásának kérdésével. Az ember ugyanis — akár az állatvilág többi tagja — általában arra törekszik, hogy a csoport rangsorának minél magasabb helyét szerezze meg." Az egyént ebben többek között az agresszió segíti, amely azonban más területeken is szerephez juthat. A területtel, a birtoklással, a frusztrációval, a szabályok kipuhatolásával, illetve érvényesítésével, a szülői, illetve nevelői pozícióval, a csoporton kívül állók , kezelésével" kapcsolatosan éppúgy jelentőségre tehet szert, mint az önbüntetésben vagy a csoportok közötti vetélkedésben." Az agressziós konfliktusok nyomán - akár az állatvilágban — bizonyos rangsor alakul ki, amelynek következtében az agressziós összecsapások előfordulása csökken. Míg azonban az állatok esetén a huzamosabb küzdelmeket követően ezek a békésebb időszakok általában rövidek, az ember esetén a rangsor egyrészt viszonylag hamar — akár egy óra alatt is — kialakul, másrészt a konszolidáció többnyire meglehetősen zarfósnak bizonyul."! Ez vélhetően összefügg a domináns egyedek — főemlősöknél is megfigyelhető — békítő, engesztelő viselkedésével éppúgy, mint az emberre különösen jellemző indoktrinálhatósággal, szubmisszióval és altruizmussal is. A hatalom akarását, mint az emberi cselekvés egyik fő mozgatóját — vélhetően Nietzschének nem kis termékenyítő hatása nyomán — már Freud 60 Milgram 1974. 4 Csányi 2007. 125. Magam azonban úgy ítélem meg, hogy ez az igencsak nietzschei, adleri hagyományokat őrző elv aligha tekinthető teljesen általános és mindenkire egyaránt érvényes jellegűnek az emberek között. A humánetológiai viselkedési komplex egyes — egymásnak gyakran ellentmondó - elemei, mint pl. az erőforrások megszerzését célzó ,uralomvágy", másfelől pl. az altruizmus, különböző személyekben különböző mértékben lehetnek jelen. Így bizonyos típusok alakulhatnak ki, akikre azonban már aligha mondható általánosan az, hogy a rangsornak minél magasabb helyét igyekeznének megszerezni. Ha elfogadjuk például Jung vagy Szondi személyiségpszichológiáját és tipológiáját, bizonyos kétségeink lehetnek a dominanciaigény általánosságát illetően. Ennyiben tehát az evolúciós pszichológia és a személyiségpszichológia összhangjának megteremtése igen kívánatos volna. Vö. Szmodis 2010. 2 Csänyi 2007, 135-136. 63 Uo. 135. 64 Uo. 117. 94
