Seite 96 [96]
SZMODIS JENŐ
híres kísérlete rámutat" — az embernek igen alacsony a parancsmegtagadá¬
si készsége. A kísérlet szerint a vizsgált személyeknek növekvő intenzitású
elektromos sokkal kellett büntetniük a kérdésekre rossz választ adó szemé¬
lyeket. A vizsgált személyek többsége — akik pedig teljesen átlagosak, tehát
nem szadisták voltak — olyannyira meg kívánt felelni a rábízott , nevelési
feladatnak?" és a kísérletvezető elvárásának, hogy nem tagadta meg az általa
halálos erősségűnek vélt (valójában nem létező) áramütés áldozatra mérését.
Az emberi indoktrinálhatóság jelensége igencsak az úgynevezett elismerési
elméletek érvelését látszik alátámasztani.
A parancsmegtagadásra való készség alacsony szintje, illetve az indoktri¬
nálhatóság összefüggésben áll a rangsor kialakulásának kérdésével. Az ember
ugyanis — akár az állatvilág többi tagja — általában arra törekszik, hogy a
csoport rangsorának minél magasabb helyét szerezze meg." Az egyént ebben
többek között az agresszió segíti, amely azonban más területeken is szerephez
juthat. A területtel, a birtoklással, a frusztrációval, a szabályok kipuhatolá¬
sával, illetve érvényesítésével, a szülői, illetve nevelői pozícióval, a csoporton
kívül állók , kezelésével" kapcsolatosan éppúgy jelentőségre tehet szert, mint
az önbüntetésben vagy a csoportok közötti vetélkedésben." Az agressziós
konfliktusok nyomán - akár az állatvilágban — bizonyos rangsor alakul ki,
amelynek következtében az agressziós összecsapások előfordulása csökken.
Míg azonban az állatok esetén a huzamosabb küzdelmeket követően ezek a
békésebb időszakok általában rövidek, az ember esetén a rangsor egyrészt
viszonylag hamar — akár egy óra alatt is — kialakul, másrészt a konszolidá¬
ció többnyire meglehetősen zarfósnak bizonyul."! Ez vélhetően összefügg a
domináns egyedek — főemlősöknél is megfigyelhető — békítő, engesztelő
viselkedésével éppúgy, mint az emberre különösen jellemző indoktrinálha¬
tósággal, szubmisszióval és altruizmussal is.
A hatalom akarását, mint az emberi cselekvés egyik fő mozgatóját — vél¬
hetően Nietzschének nem kis termékenyítő hatása nyomán — már Freud
60 Milgram 1974.
4 Csányi 2007. 125. Magam azonban úgy ítélem meg, hogy ez az igencsak nietzschei,
adleri hagyományokat őrző elv aligha tekinthető teljesen általános és mindenkire egy¬
aránt érvényes jellegűnek az emberek között. A humánetológiai viselkedési komplex
egyes — egymásnak gyakran ellentmondó - elemei, mint pl. az erőforrások megszerzését
célzó ,uralomvágy", másfelől pl. az altruizmus, különböző személyekben különböző
mértékben lehetnek jelen. Így bizonyos típusok alakulhatnak ki, akikre azonban már
aligha mondható általánosan az, hogy a rangsornak minél magasabb helyét igyekezné¬
nek megszerezni. Ha elfogadjuk például Jung vagy Szondi személyiségpszichológiáját
és tipológiáját, bizonyos kétségeink lehetnek a dominanciaigény általánosságát illetően.
Ennyiben tehát az evolúciós pszichológia és a személyiségpszichológia összhangjának
megteremtése igen kívánatos volna. Vö. Szmodis 2010.
2 Csänyi 2007, 135-136.
63 Uo. 135.
64 Uo. 117.
94