OCR Output

SZMODIS JENŐ

állami alakulatok éppenséggel olyan organizációk, amelyek létrejöttét sokkal
inkább határozták meg evolúciós gyökerű bumánetológiai sajátosságok, mint azt
korábban valaha is sejteni lehetett.

Miközben tehát az ember rendelkezik a szövetség, sőt a szövetségek kö¬
zötti szövetségek megkötésére való készséggel, a legmélyebben benne él
egy ezzel ellentétes jelleg: a már említett saját csoport-idegen csoport meg¬
különböztetésére irányuló késztetés is. Ennek megdöbbentő példáját adja a
Sherif házaspár kísérlete," amely egy nyári táborozás során azonos adottságú
fiúkat osztott két csoportra. A csoportokon De/üli kooperációk erősödésével
egyidejűleg feszültségek támadtak a csoportok közözz, amelyekkel együtt
járt a másik csoport leértékelése, becsmérlése is. Shaw és Wong," illetve
Van Dennen" szerint a sajât csoport-idegen csoport megkülônbôztetésének
késztetése evolúciós eredetű és már a hominida csoportoknál kialakulhatott.
Mindennek szelekciós, adaptív értéke lehetett, tudniillik a csoporton belüli
altruizmus kölcsönösségére kevéssé lehetett építeni a csoportok között. Mindezt
a k&söbbiek sorän fokozhatta a kulturalis és a nyelvi ellentétekből adódó ösz¬
tönös bizalmatlanság. Ezeknek az ősi idegenkedéseknek a maradványaként
tekinti Eibl-Eibesfeld a gyermekek veleszületett félelmi reakcióját,? amely
8-24 hönapos korban mutatkozik meg az idegenekkel szemben. Le Vine
és Campbell az etnocentrikus szindróma? nevet adta annak a jelenségnek,
amely a zörzsön belül a vezetők tiszteletét, az áldozat dicsőségét, a kollek¬
tív értékek felsőbbségét mutatta, kifelé azonban a megbélyegzést, az idegen
erkölcsök leértékelését és a kapcsolatok minimalizálására való törekvést.
Mindennek a csoportszerveződés, a társadalmi lét és a szabálykövetés szem¬
pontjából is alapvető jelentősége van.

A csoportok közötti kapcsolatokban így kiemelt jelentőségre tehet szert
az ún. egyezkedő viselkedés, amely döntően racionális megállapodások útján
érvényesül." Az egyezség során a csoportok meg kívánják 6rizni autoné¬
miájukat, sajátos eszméiket. Csányi úgy véli, az egyezkedési viselkedés azon
csoportok között mehetett végbe sikeresen, amelyek között — esetleg, mert
régóta egymás közelében éltek — nem működött hatékonyan az idegen cso¬
portok közötti gyűlöleten alapuló szelekció. Mindezt vélhetően elősegíthet¬
ték olyan helyzetek is, amelyek közös feladatok, közös veszélyek elé állították
a különböző csoportokat. Mint ahogyan a Sherif házaspár kísérletében sze¬
replő nyári tábor csoportjai között is csupán akkor csökkentek a feszültségek,

4 Sherif — Sherif 1966.

> Shaw — Wong 1989.

51 Dennen 1999, 37-74.

52 Eibl-Eibesfeldt, 1989.

5 Levine - Campbell 1972.
> Csänyi 2007. 82.

92