OCR Output

Az erkölcs néhány jogi, filozófiai és etológiai aspektusáról

csoportok, a különböző zörzsek, etnikumok megszerveződése, belső integraci¬
ójának megszilárdulása során." Hogy a modernnek nevezett politika meny¬
nyiben épít az ember e modernnek kevéssé nevezhető sajátosságára ma is, jól
megmutatják a nemzetközi és vallási konfliktusokról szóló napi híradások.
Másfelől mindez rávilágít a liberalizmus bizonyos fokú tévedésére is, amely
az igen mély, alapvetően evolúciós gyökerű nacionalizmust egyfelől XIX.
századi eredetűnek, másfelől mulandónak véli. A társadalmi béke szem¬
pontjából azonban célszerűbbnek tűnik, ha — az alighanem téves vélekedések
elfogadtatásának kísérlete helyett — a saját csoport preferenciájának lényegét
megértjük és jelenségét szublimáljuk, mintsem fagadjuk és elfojtjuk. Utóbbinak
ugyanis az árát — amint arra Freud és Jung oly sokszor figyelmeztet — drágán
kell megfizetni. Ezzel szemben a tudatosítás és a szublimáció még a nemte¬
len anyagból is nemes eredményeket képes létrehozni."

Ráadásul — mint majd látni fogjuk — az indokírinálhatóság, a rábeszélhe¬
tőség éppoly erős, bár nem oly régi humánetológiai sajátossága az embernek,
mint a saját csoport—idegen csoport megkülönböztetésének készsége. Ebből
következően, amikor valaki (akár a propaganda eszközeivel, akár másként)
a saját csoport iránti preferenciáról igyekszik lebeszélni másokat, akkor tu¬
lajdonképp nem mást tesz, mint az ember egyik bumánetológiai sajátosságát,
az indoktrinálhatóságot próbálja kijátszani a másik, egyúttal ősibb s így talán
valamivel erősebb jellegzetesség ellen. Az igazi határvonalat tehát aligha a
saját csoport ősi preferenciájának valósága és a saját csoport iránti érzelmi közöm¬
bösség fikciója" között célszerű meghúzni, inkább az embertelen, destruktív
sovinizmus és a szublimált, konstruktív nacionalizmus között. Egy ilyen dist¬
inkcióval alighanem elkerülhetővé válik nem csupán az, hogy humánetoló¬
giai sajátosságaink konfliktusba kerüljenek, hanem e konfliktusok sokszor
kiszámíthatatlan következménye is. Ám ezzel voltaképp már át is tértünk az
ember fajspecifikus tulajdonságainak tárgyalására.

Az ember humánetológiai tulajdonságai

E helyütt természetesen nincs mód arra, hogy az ember itt felvázolandó né¬
hány humánetológiai tulajdonságának evolúciós gyökereit, azok kialakulá¬
sának mechanizmusait, illetve adaptív vonatkozásait bemutassuk. Meg kell
elégednünk azzal, hogy e tulajdonságokat megnevezzük, röviden ismertetjük
és a vonatkozó szakirodalmi munkákra hivatkozzunk. Általánosságban azon¬

36 Bereczkei 2008, 93.

Igen tanulságos a kérdés szempontjából mindaz, amit Babits Mihály ír Széchenyi (konst¬
ruktív) nacionalizmusáról. Vö. Babits 1993, 126-127.

Hogy e fikció létrejötte mi módon függ össze az ember egy másik, ugyancsak fajspecifi¬
kus tulajdonságával, a konstrukciós készséggel, arról még szó lesz.

89