Oldal 69 [69]
OCR
Természetjogállam a szólásszabadság jogát továbbra is biztosítja, egyebek között maguknak e paradoxonoknak a leírásához és akár a megoldás kereséséhez is, akkor elvben ennek megtalálása sem kizárt. Az utóbbi évtizedekben azonban olyan tendencia van kibontakozóban, amely már éppen a liberalizmust saját belső logikájánál fogva fenyegető veszélyek néven nevezését teszi lehetetlenné. [/...] Azokra az összefoglaló néven talán csoportérzékenység-védő cenzúrának nevezhető jelenségekre gondolok, amelyek közé olyan különböző eljárások tartoznak, mint a politikai korrektség megkövetelése, , érzékenyítő tréningek" szervezése, egyetemi „safe space”-ek letrehozäsa, a nyelvi „mikroagressziö” tilalma, számos kényes téma felvetésének ún. , gyűlöletbeszéd"-ként való kriminalizálása, bizonyos szimbólumok nyilvános használatának betiltása, és így tovább. Mindez -— az , identitáspolitika" közismert terjedésével is öszszefüggésben — arra irányul, hogy meghatározott embercsoportok sajátos érzékenységének megsértését megakadályozzák, vagy ha már megtörtént, büntessék. Az így kialakult új helyzetben nagyon könnyen előfordulhat, hogy egy, a fenti paradoxonokhoz kapcsolódó, a liberalizmus alapjait fenyegető magatartás néven nevezését az állam valamely e magatartást tanúsító csoport megsértéseként fogja fel, és ennek megfelelően szankcionálja, és csak másodsorban vagy egyáltalán nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy e magatartás nem jelent-e valóban veszélyt. De nem is csupán az ilyen magatartások megnevezésekor találkozunk efféle reakcióval, hanem bármiféle kommunikációként értelmezhető megnyilvánulás esetében mind gyakoribb, hogy értékelésének elsődleges vagy kizárólagos szempontja a csoportérzékenységekhez való viszonya. (Pl. egy tudományos eredmény megítélésekor nem az lesz az elsődleges szempont, hogy igaz-e, illetve hogy megfelel-e a tudományosság kritériumainak, hanem az, hogy — még ha történetesen igaz is — nem lehet-e sértő valamely embercsoport számára.) A csoportérzékenység-védő cenzúrához soroltak és a velük rokon egyéb jelenségek közös gyökere a diszkrimináció minden formája elleni küzdelem, azaz az emberekkel való egyenlő bánásmód megkövetelése. [...] Ez első közelítésben nyilvánvalóan a főáramú liberalizmus egalitariánus fordulatának velejárója. Míg a liberalizmust hagyományosan a szabadságot középpontba állító mozgalomként volt szokás jellemezni, napjainkban sokszor elsősorban az egyenlőséget nevezik meg liberälis alapértékként. [...] [K]Jorunk főáramú liberalizmusa szerint az esélyegyenlőség (vagyis a valódi egyenlő szabadság) következetes érvényesülése akkor teljes, ha minden, a kárelvvel összeegyeztethető életforma követésének útjából elhárulnak mind a jogi, mind az anyagi, mind a szocializációbeli, mind a nyilvános megítélésből eredő akadályok. Csakis így valósulhat meg a társadalom, ill. az állam , egyenlő törődése" minden autonóm egyénnel. A mai liberalizmus lényegében erre törekszik. A jogi akadályok nagy része gyakorlatilag megszűntnek tekinthető vagy eltűnőben van, legalábbis a nyugati világban. Az anyagi és 67
