Oldal 69 [69]
Természetjogállam
a szólásszabadság jogát továbbra is biztosítja, egyebek között maguknak e
paradoxonoknak a leírásához és akár a megoldás kereséséhez is, akkor elv¬
ben ennek megtalálása sem kizárt. Az utóbbi évtizedekben azonban olyan
tendencia van kibontakozóban, amely már éppen a liberalizmust saját belső
logikájánál fogva fenyegető veszélyek néven nevezését teszi lehetetlenné. [/...]
Azokra az összefoglaló néven talán csoportérzékenység-védő cenzúrának ne¬
vezhető jelenségekre gondolok, amelyek közé olyan különböző eljárások tar¬
toznak, mint a politikai korrektség megkövetelése, , érzékenyítő tréningek"
szervezése, egyetemi „safe space”-ek letrehozäsa, a nyelvi „mikroagressziö”
tilalma, számos kényes téma felvetésének ún. , gyűlöletbeszéd"-ként való
kriminalizálása, bizonyos szimbólumok nyilvános használatának betiltása,
és így tovább. Mindez -— az , identitáspolitika" közismert terjedésével is ösz¬
szefüggésben — arra irányul, hogy meghatározott embercsoportok sajátos
érzékenységének megsértését megakadályozzák, vagy ha már megtörtént,
büntessék. Az így kialakult új helyzetben nagyon könnyen előfordulhat,
hogy egy, a fenti paradoxonokhoz kapcsolódó, a liberalizmus alapjait fenye¬
gető magatartás néven nevezését az állam valamely e magatartást tanúsító
csoport megsértéseként fogja fel, és ennek megfelelően szankcionálja, és
csak másodsorban vagy egyáltalán nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy e
magatartás nem jelent-e valóban veszélyt.
De nem is csupán az ilyen magatartások megnevezésekor találkozunk
efféle reakcióval, hanem bármiféle kommunikációként értelmezhető meg¬
nyilvánulás esetében mind gyakoribb, hogy értékelésének elsődleges vagy ki¬
zárólagos szempontja a csoportérzékenységekhez való viszonya. (Pl. egy tu¬
dományos eredmény megítélésekor nem az lesz az elsődleges szempont, hogy
igaz-e, illetve hogy megfelel-e a tudományosság kritériumainak, hanem az,
hogy — még ha történetesen igaz is — nem lehet-e sértő valamely embercso¬
port számára.) A csoportérzékenység-védő cenzúrához soroltak és a velük
rokon egyéb jelenségek közös gyökere a diszkrimináció minden formája
elleni küzdelem, azaz az emberekkel való egyenlő bánásmód megkövetelése.
[...] Ez első közelítésben nyilvánvalóan a főáramú liberalizmus egalitariánus
fordulatának velejárója. Míg a liberalizmust hagyományosan a szabadságot
középpontba állító mozgalomként volt szokás jellemezni, napjainkban sok¬
szor elsősorban az egyenlőséget nevezik meg liberälis alapértékként. [...]
[K]Jorunk főáramú liberalizmusa szerint az esélyegyenlőség (vagyis a való¬
di egyenlő szabadság) következetes érvényesülése akkor teljes, ha minden, a
kárelvvel összeegyeztethető életforma követésének útjából elhárulnak mind
a jogi, mind az anyagi, mind a szocializációbeli, mind a nyilvános megíté¬
lésből eredő akadályok. Csakis így valósulhat meg a társadalom, ill. az állam
, egyenlő törődése" minden autonóm egyénnel. A mai liberalizmus lényegé¬
ben erre törekszik. A jogi akadályok nagy része gyakorlatilag megszűntnek
tekinthető vagy eltűnőben van, legalábbis a nyugati világban. Az anyagi és
67