Page 68 [68]
TURGONYI ZOLTÁN
emberiség folyamatos létezése érdekében próbálja védelmezni a bioszférát,
hanem önértéknek tekinti ez utóbbit, amelyet éppen az emberiség megszün¬
tetésével kíván szolgálni. A posztmodernitás, azaz a ,késő liberális társa¬
dalom" tehát magánüggyé változtatja az erkölcs fenti második funkcióját, s
ezzel a társadalom jövőjét teszi kockára. Így egyúttal önromboló is, hiszen,
láttuk, nem nyújt biztosítékot sem a szabad döntés alanyainak, sem az e
döntéshez szükséges választéknak az elfogyása ellen. Lényegében e probléma
megfogalmazását jelenti a híres Böckenförde-paradoxon, amely szerint a
liberális társadalmak a maguk fennmaradásához egy olyan erkölcs érvénye¬
sülését feltételezik, amelyet nem írhatnak elő kötelező jelleggel, mert akkor
már nem lennének liberálisok." [...] Ugyanezt a problémát részletesebben
az ún. Diogenész-paradoxon írja le, amelyet a Böckenfördéhez hasonlóan
egykor alkotmánybíróként működő Paul Kirchhof [...] fejt ki.? [...]
A liberalizmust emellett a tolerancia paradoxonja is fenyegeti, amelyet
Karl Popper így fogalmazott meg: , Ha korlátlan toleranciát gyakorlunk
azokkal szemben is, akik intoleránsak, [...] akkor a toleránsokat a toleran¬
ciával együtt el fogják pusztítani." Ez azt jelenti, hogy a liberalizmus — ha
valóban a korlátlan tolerancia alapjára helyezkedik — védtelen a felszámolá¬
sára törekvő erőkkel szemben. [...]
Mind a Böckenförde-, mind a Diogenész-paradoxon, mind pedig az in¬
tolerancia tolerálásának problémája akkor válhatna tárgytalanná, ha bízhat¬
nánk benne, hogy a társadalomban működnek különféle automatizmusok,
amelyek következtében mindig lesz kellő számú kreatív értelmiségi, vállal¬
kozó szellemű polgár és családalapító, ill. a liberalizmus minden ellensége
magától ,jó útra tér", anélkül hogy mindezeket az államnak külön kellene
célirányos intézkedésekkel előmozdítania, pl. bizonyos életformák és értékek
tudatos népszerűsítése, ill. a legveszélyesebb magatartások jogi korlátozása
által. Ám épp a liberalizmus világnézeti előfeltevéseiből, a végső kérdésekkel
kapcsolatos , kényszerű gyakorlati agnoszticizmusából" következik, hogy e
rendszer hívei nem tételezhetnek fel , gondviselésként" működő természeti
és társadalmi mechanizmusokat, amelyek tudatos emberi (ezen belül állami)
döntésektől függetlenül biztosítják a mondottakat. Ha tehát a liberalizmus
komolyan venné saját elméleti hátterét, igenis feladatának kellene tekintenie,
hogy gondoskodjék arról, amit az imént az erkölcs második funkciójának
neveztünk.
E paradoxonok önmagukban még csak azt jelentik, hogy a liberalizmus
elmulasztja a gondoskodást saját előfeltételeinek biztosításáról. Ha eközben
§ E. W. Béckenforde: Staat, Gesellschaft, Freiheit. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1976,
60.
°P. Kirchhof: Ehe und Familie als Voraussetzungen für die Überlebensfähigkeit unserer Ge¬
sellschaft. (2005) http://www.wgvdl.com/forum1/index.php?id=51182
10 K. Popper: A nyitott tärsadalom és ellenségei. Balassi, Budapest, 2001, 523.
66