Page 64 [64]
OCR
TURGONYI ZOLTÁN motiválnak bennünket cselekvésre, akkor is, ha tudjuk, hogyan keletkeztek (fel tudjuk tárni vágyaink, céljaink, értékeink kialakulásának történeti, lélektani stb. gyökereit), s ha tisztában vagyunk azzal, hogy céljaink csak nekünk fontosak, önmagukban nem értékesek. (Ha tudom, hogy a hagymás rostélyos nem , objektíve" finom, hanem bizonyos biológiai, kémiai és pszichés folyamatok összjátéka kelti bennem az íze okozta élvezetet, ez utóbbi semmivel sem lesz kisebb emiatt!) [...] fOlkkal vélhető, hogy az emberi társadalom fennmaradása (amelyet az objektív értékek nemlétének közismertté válása nyomán támadó esetleges anarchiától féltünk) a legtöbb kortársunk számára érték a maga szubjektív preferenciái alapján. [...] Aligha változtatnák meg preferenciáikat pusztán annak hatására, hogy most tőlünk megtudják: a társadalom nem , objektíve" rendelkezik értékkel, hanem csupán a társadalmat fontosnak tartó emberek preferencia-rendszerében. A jelen sorok írója is alapvető értéknek tartja az emberiség fennmaradását, és e tekintetben egyáltalán nem zavarja az a tény, hogy ez pusztán szubjektív érték. [...] Bízhatunk abban, hogy a ma egymással szemben álló politikai táborok mindegyikében túlnyomó többségben vannak a társadalom tartós létét kívánók, s így ez közös cél lehet, csak a részletekről, különösen a cél szolgálatához szükséges eszközök kiválasztásáról és az objektív valóság mindeközben figyelembe veendő oksági összefüggéseiről kell vitatkoznunk. [...] Lássuk egy kicsit részletesebben, mit is értünk az emberiség fennmaradásán! Az első, amit hangsúlyoznunk kell: nem egy merőben biológiai értelemben vett fajfenntartásra gondolunk. E tekintetben is számíthatunk a túlnyomó többség egyetértésére: aligha akarnak túl sokan a puszta vegetálás szintjén létezni. Az emberi faj mint emberi faj fenntartása a célunk, tehát azt kívánjuk, hogy a lét- és fajfenntartás mellett sajátosan emberi szükségletei is legyenek, s hogy mindezeket (a táplálkozást és a szexuális tevékenységet is beleértve) szintén sajátosan emberi formában végzett cselekvésekkel elégítse ki, mindeközben kultúrát építve maga köré, egyre nagyobb mértékben racionális ellenőrzése alatt tartva a világot (benne önmagát is: saját pillanatnyi belső impulzusain is meg kell tanulnia uralkodni, distanciát tartani tőlük, önfegyelme által alárendelni őket a hosszabb távú céloknak). E racionális uralom (amely csak az objektív valóság mind mélyebb ismeretére épülhet) különösen fontos, hiszen módszertani dezantropocentrizmusunk tudatosítja bennünk, hogy csak magunkra számíthatunk, semmi alapunk arra, hogy a világban emberre szabott automatizmusok működését feltételezzük. [...)] 62
