Page 417 [417]
OCR
VÉGÜL: ,, HOSSZAN MESÉLIK A MESÉT, VAGY NEM HOSSZAN..." s 415 több kapcsolata van az utóbbi évtizedek nemzetközi és hazai Szibéria-kutatásának mind a jelenorientáltságával, mind a történelemszemléletével. Tanulmányom központjában ráadásul elsősorban az a kérdés állt, hogy milyen szerepet töltenek be a vaszjugáni hantik a terület nyilvános diskurzusaiban, és mi az oka ennek a szerepnek. Alapállításom pedig az, hogy a vaszjugáni hantik gyakorlatilag láthatatlanokká váltak, alig szerepelnek a megye és a járás nyilvánosságának színterein. Ennek a láthatatlanságnak az elsődleges oka az, hogy mind a helyi társadalom meghatározó többségét kitevő kitelepitetteknek (&s leszärmazottaiknak], mind pedig a terület mai életét elementárisan meghatározó olajbányászatnak a logikája kizárja őket a nagy diskurzusokból. E logikák mentén ugyanis (a kitelepítettek esetében) a szenvedésre és (az olajbányászok esetében) a hősiességre alapozva, a terület első betelepülőinek tartják magukat, megjelenésüket pedig a nyers természeti táj kényszerűen vagy önkéntesen heroikus civilizálásaként értelmezik. Következésképpen e hősies gondolatmenet keretei között nem ismerhetik el, hogy az emberek egy csoportja már az ő megjelenésük előtt is életterének tekintette és lakta e tájat. Az intézményes emlékezetpolitikában és a populáris emlékezetben - amit semmiképpen nem szabad összekeverni a tudományos történetírás fórumaival — ezért szinte csak a régészeti kultúrákat említik az , igazi" orosz történelem előzményeként. Vagyis a terület oroszok általi meghódítása előtti történelemnek nem a helyi , őshonos" népek a hordozói, hanem a régészeti kultúrák. Amennyiben a helyi orosz többség beépítené az őslakosokat a nyilvános történelembe, az komoly dilemmák elé állítaná őket. Azért szerepelnek a bronzkori kultúrák az oroszok előtti történelem reprezentánsaiként, mert hatalmas az időbeli távolság. Ez a múlt biztosan véget ért, ennek biztosan nem voltak részesei, így át nem élhető, semleges, vagyis nem jelent semmifajta kötelezettséget a jelen számára. Az , osztjákokkal" teli múlt sokkal nehezebben lenne vállalható. Ha beillesztenék őket a hivatalos emlékezetbe, akkor nehéz lenne elkerülni a gyarmati múlttal való szembenézést, ami a morális következmények mellett például a földterületekhez, vadászterületekhez való jog szükségszerű újragondolását is jelentíh]jeltjné. Ez azonban szinte megoldhatatlan helyzet elé állítaná a helyi orosz lakosságot. Mindez a láthatatlanná tevés még akkor is vitathatatlan tendencia a nyilvánosság nagy köreit vizsgálva, ha kisebb körökben nem is feltétlenül igaz ugyanez. A személyes emlékezet terén ugyanis nincs szükségszerű ellentét a kitelepítések emlékezete és a helyi őslakosok történelmi emlékezete között. Ugyanis mindkettő zavartalanul beépíthető a megye emlékezetét meghatározó mártír-diskurzusokba: a sztálini kitelepítések közös traumát jelentenek az őslakos kisebbségi és a kitelepített többségi társadalom számára is, mindketten részesei a , vaszjugáni Golgotának"; illetve mindketten beilleszthetők az oroszországi identitást meghatározó Nagy Honvédő Háború
