OCR Output

A ,,HANTIK” FOLYÓJA ® 361

A mű zárszavában komoly következtetéseket fogalmaztak meg:

„A projekt készítése közben az alábbi következtetésekre jutottunk:

1. A Vaszjugán őslakos népeinek életmódja bölcs volt és maradt is. Képesek
voltak arra, hogy megéljenek Szibéria kegyetlen körülményei között is.

2. E népek életét, annak minden korszakában a természethez való bölcs
és félénk viszony jellemezte.

3. A harmonikus együttélés a természettel, olyan ornamentika megterem¬
tése, amelyben a flórra és a fauna bizonyos értékei tükröződtek, lehetővé tette
számukra egy sajátos önellátó kultúra létezését.

4. A századok alatt apránként összeállt életbölcsességből, ami szükséges
volt a tajgai élethez, sok mindent nem tudtak átadni a betelepült népeknek.

5. Örömteli, hogy mindennek ellenére az őslakos népek néhány fogása,
képessége napjainkban is működőképes."

A következtetések a vaszjugáni , hantikat" a már jól ismert sztereotípiának
megfelelően a , természet gyermekeiként" mutatják fel, tanulságul a termé¬
szetközeli élettől eltávolodott többségi társadalom számára. Ahogyan máshol
megfogalmazzák: , A hanti nép önellátó volt és maradt is, ami lehetővé teszi
a kegyetlen tajgában a túlélést, nem leigázva a természetet, nem tréfálkozva
rajta, hanem felhasználva azt az ésszerűség és a lehetőségek keretein belül.
Éppen ez az, amit el kell tanulnunk az őslakos népektől." Ezzel a gondolattal
enyhe disszonanciában a projekt készítői, akik egyike sem rendelkezik , hanti"
felmenőkkel, kizárólag helyi , oroszok" között végeztek tényleges empirikus
kutatást. És, mint láttuk, ha a helyi , hantik" kultúrája nem felelt meg az
egzotikum követelményeinek, azon könnyedén túllépve máshonnan vontak
be illusztrációs anyagot.

Az általános iskolai — amúgy üdvözlendő -— honismereti pályázat kritikus
bemutatásakor nem a tudományos módszertant kívánom számon kérni, nem
a szakmai hitelességet keresem, hanem azt tartom kiemelendőnek, hogy a
helyi őslakosokról szóló elemzés számára sem találták alkalmasnak, , elég
egzotikusnak" a ténylegesen a szomszédjukban élőket, és inkább párhuzamok
bevonásával helyettesítették őket. Ez mindennél plasztikusabban tanúskodik
arról, hogy az , osztjákok" kiszorultak a nyilvános diskurzusokból, és oda
bekerülni csak a , hantiknak" van esélye.

A , hanti" családok történetei az utóbbi évtizedben megjelennek a járás em¬
lékezetét ápoló, korábban már említett , Megbocsátás és Emlékezés" nevű
helytörténeti projekt konferenciáin, kiadványaiban is. Az egyik legeklatán¬
sabb példa egy tizenhárom perces film, amit a Müldzsinóban többek között
honismerettanárként dolgozó Szvetlana Rustijevna Keredzsi-Ogli készített
három diákja segítségével, egy honismereti projekt keretében. A film elvben
egy helybeli hanti nemzetségről szól, de felidézi a Nyurolka folyó, Müldzsinó
falu és az itt élő hantik történetét is. A film a folyamatos narráció mellett