OCR Output

AZ ,,OSZTJAKOK” FOLYÓJA ® 329

fogyasztására épült. Ezzel párhuzamosan megváltozott a vodka szerepe is,
amely így kirekedt bizonyos helyzetekből, bizonyos csoportok ivási szoká¬
saiból. Mi lehetett ennek az oka? Megítélésem szerint egyértelműen a sör
jelentéseinek megváltozása országos és lokális szinten is.

Korábban - legalábbis az általam jobban ismert Nyugat-Szibériában — a
sör relatíve idegen italnak számított. Amit igazán hazai, , orosz" italnak
tekintettek, az a vodka volt. A vodka erőteljes nemzeti jelleget kapott, igen
jellemző volt nemzeti szimbólumként való használata. Emellett regionális
szimbólumként is működött, hiszen gyakorlatilag minden régiónak, város¬
nak, járásnak, megyének megvolt a maga vodkája. Ezek marketingje erősen
épített a nemzeti és a lokális szimbólumokra: így például neves személyekről
elnevezett vodkák kerültek piacra (rendszeresen neveznek el vodkákat az
ország vezető politikusairól) a címkéken nemzetinek vagy lokálisnak tartott
szimbölumokra utaltak: a trojkära’”® vagy a Tri bogatür"? című festményre;
Tomszkban pedig, hogy az általam vizsgált megye központjára utaljak, a
város szimbólumának tekintett, eredettörténetében is szereplő Fehér tó
(Bjeloje ozero — benoe 03epo) vagy a központban fekvő Novoszobornaja tér
jelenik meg mind a vodka nevében, mind címkéjén.

Vodkacímkék 1. Kis 20. századi történelem a vodkacímkéken: Gorbacsovról, Jelcinről,
Putyinról és Medvegyevtől elnevezett vodkák. Források: http:/www.de-online.ru/novos¬
ti/2012/wodka gorbatschow-jpg (utolsó letöltés: 2013. szeptember 23.); http://u.jimdo.com/
www52/0/s66b54ae43d420934/img/if8adb27a538df854/1361719476/orig/image.jpg (utolsö
letöltes: 2013. szeptember 23.); http://upload.rb.ru/upload/archive/img/content/officelife/
ighg.jpg (utolsó letöltés: 2013. szeptember 23.); http://pics.drinktime.ru/drinktime_pics/
uniora/63/1232963335_0063.436x327.jpeg (utolsö letöltes: 2013. szeptember 23.).

78 Tpofka — háromlovas fogat, Oroszország szimbóluma, mind az oroszok, mind pedig
nem oroszok számára; festményeken, filmekben, irodalmi alkotásokban a couleur local
megteremtésének fontos eszköze.

79 V. M. Vasznyecov festménye: A három hős (Tpu 6oraTsıpn]. Vasznyecov az orosz romantika
kiemelkedő festője, falusi életképek mellett gyakran festette meg az orosz folklór híres
jeleneteit. A három hős az orosz mondák (bülinák) három jelentős hősét ábrázolja egy
festményen: Ilja Muromecet, Dobrünja Nyikiticset és Aljoska Popovicsot. A festmény
rendkívül népszerű Oroszországban, másolatai gyakran díszítik a falusi házak falát.