OCR
138 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE mintha élők lettek volna, úgy feküdtek. Az egyik asszony Kolpasevóban fel is ismerte a férjét. — Igen? — Rögtön a parton ásták ki a sírokat, hatalmasakat, a partoldal leomlott, és potyogtak a halottak is. — A parancsnokság joghatálya alól mikor mentették fel önöket? — Engem 54-ben, a feleségemet 56-ban. 51-ben házasodtunk meg, és 52ben regisztráltak is minket. Párhuzamos élettörténetek , Senkinek sincs joga kisajátítani a szenvedést." Mint az előző fejezetekben is láthattuk, ma a megye és a járás is a megtorlások mentén építi fel modern önképét. A kitelepítések manapság tapasztalható , mesterelbeszélése" szerint — mint ahogy azt korábban már láthattuk — a kitelepítetteket embertelen körülmények között hurcolták a hajdani Narümi Határterületre, felkészületlenül tették ki őket például a Vaszjugán partjára, ahol a semmiből és semmivel kellett maguknak új életteret kiszakítaniuk az ellenséges tájból, a tajgából. A parancsnokság ideje alatt jogaiktól, emberségüktől megfosztva küzdöttek az életben maradásért, hozzátartozóik sorát elveszítve. Éhínségek és fertőző betegségek tizedelték őket, megfagytak, végkimerülés végzett velük, többen a parancsnokok kegyetlenkedései miatt vagy szökés közben haltak meg, a gyerekek jelentős része árvaságra jutott, és alig felszerelt gyerekotthonokban nőtt fel. A kitelepítettek tehát azok az úttörők, akik saját megítélésük szerint kényszerből hozták el a kultúrát erre a néptelen, üres tájra, akik megszenvedtek ennek a területnek a humanizálásáért, akik hozzátartozóik életét adták a táj benépesítéséért.? A szenvedés a táj meghódításaként jelenik meg, a birtokbavétel metaforája lesz, és a földhöz, a területhez való jogot is ez a szenvedés legitimálja. 371 A sértés. Ziad Doueiri 2017-es filmje. A forgatokényvet Ziad Doueiri és Joélle Touma írta. 372 A kitelepítettek heroizáló felfogására tökéletes példa Golesihin könyvének fülszövege: A zord Narümi Határterület volt a száműzetések és a kitelepítések egyik központja. A száműzött, aki állta az elkövetett vagy el nem követett bűnökért rá rótt kegyetlen büntetést, hősiesen viselt minden nélkülözést. Az emberek felépítették világukat ebben az — úgy tűnt — halott tájban. Itt nyaranta tengerré válik minden a kiáradó folyóktól, vérszívó szúnyogok rajzanak, télen pedig — negyvenfokos fagyok. De az emberek kemény akaratereje, kivételes munkaszeretete, életszeretete segített nekik berendezkedni az új helyen. Az évszázadok folyamán sajátos, megismételhetetlen életmód és hagyomány alakult ki. Egészséges és szép gyermekek születtek boldogságban és szeretetben. Amikor a hazát halálos veszély fenyegette, elküldték e szibériaiak a legjobb fiaikat, hogy megvédjék a Hazát. Őszinte nép élt itt harmóniában a természettel és az imával." (Golesihin 2015.)