OCR Output

112 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE

- Az érdekli, hogy te honnan származol. Hol születtél, mennyit éltél? No...

- 1919 októberében születtem. A település, a neve most nem fontos, ez egy
Omszk megyei település. És 1931-ben, 1931-ben ebből a faluból kitelepítettek
minket — a szüleimet telepítették ki. Én akkor még csak tizenegy éves voltam,
amikor kitelepítették őket. És ha őket kitelepítették, akkor nekem is mennem
kellett velük együtt. De lehet, hogy kezdjük a beszélgetést korábban. Önt a
kitelepítések érdeklik, ugye?

— Igen.

— No, akkor azzal szerettem volna kezdeni [elfullad a hangja] ezt a kitele¬
pítést szerettem volna a kollektivizációval kezdeni, a kuláktalanítás idejétől.
Mert a kitelepítések gyökerei [lelfullad a hangja] eddig nyúlnak vissza. Hát
így. Huszonkilencben, vagy lehet, hogy korábban, a szüleim földműveléssel
foglalkoztak, és jómódú parasztoknak számítottak. És akkor... (elfullad
a hangja] kuláknak nyilvánították őket, tehetős parasztokat. A falunkból — a
falunk nem volt nagy, körülbelül száz ház, nem több — mindössze hét családot
nyilvánítottak kuláknak. És ugyancsak ebben az időben, huszonkilencben
vagy harmincban, megalakult a kolhoz is ebben a faluban, és ebbe a kolhozba
ment be a falu minden parasztja, köztük az apám is. És a munkaállatokat,
lovakat és minden mezőgazdasági eszközt is be kellett adniuk, bár az olyan
kisebb állatokat, mint a baromfik, juhok, tehenek, ekkor még nem vették
be a kolhozba, csak az olyan nagyobb állatokat. És ebben az időben, ennek a
kolhoznak a megalakulásának az idejében kulákká nyilvánítottak minket,
mind a hét családot kulákká tették, akikről mondtam is már, hogy kuláknak
nyilvánították őket. És akkor, ott dolgozott kezdetben az apám, és ez?" még
akkor kicsi volt, az anyám is csinált valamit ott. Az apámat a vajüzem ve¬
zetőjévé tették. Vajüzemet is alapítottak, és a falu minden tejét feldolgozták
vajnak. Az apám volt ennek az üzemnek a vezetője, és elszállította a vajjá
feldolgozott tejet, leadta ezt a vajat az államnak. És 1931-ben, még május
előtt, 1931-ben kiszállt egy bizottság a falunkba, hogy kitelepítsék a kulákká
nyilvánított családokat. Mindössze csak hét ilyen család volt. Ez a bizottság
összeírta, hogy ezek a családok milyen vagyonnal rendelkeznek. Azt, amit
beadtak a kolhozba, vagy ami kellett a kolhoznak, azt megtartották, a többit
elkezdték kiárusítani. A bútorokat eladták, és mindent a háztartásból, amit
nem kellett a kolhozba beadni, elkezdték kiárusítani. Ott helyben. És akkor
a családtagokat, a gyerekeket is — mi összesen hatan voltunk - felpakoltäk.
Letereltek a vízpartra, minden családot... egy fogat elé két lovat fogtak, és
beültettek minket ezekbe a bricskákba. Ruhát pakoltunk ugyancsak ebbe a
bricskába, élelmet, amit megengedtek, hogy elvigyük. És elvittek. És minden
más ingóságunk, az is, ami a kolhoznak sem kellett, az is ott maradt. Hogy
hova került, a mai napig nem lehet tudni. Elvittek minket ezen a kocsin az
Irtisigy Omszk mellé. Omszk az ugye ott van az Irtis mellett.

325 A testvérére utal, aki akkoriban még gyermek volt, emiatt édesanyja nem tudott dolgozni.