OCR Output

110 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE
,sem tanydnk, sem hazánk nem volt."

A beszélgetést 2008. január 20-án, vasárnap vettem fel Alekszander Pavlovics
Boger házában, Novüj Vaszjugánban. Alekszander Pavlovics ekkor a település
legidősebb embere volt a maga 89 évével. 1919. október 16-án született, és
2012. április 5-én halt meg, nem sokkal azelőtt, hogy 2012-es terepunkámon
újra találkozhattunk volna.

Alekszander Pavlovics gyakorlatilag egész életében könyvelőként dolgo¬
zott, és ez amunkája meghatározta elbeszélésmódját is. Annak ellenére volt
szenvtelen, hogy szemmel láthatóan igen megviselte a beszélgetés. Ezért
tartott időnként hosszabb szüneteket, leplezve elcsukló hangját és időnként
elfojtott sírását is. Igyekezett tárgyszerűen végighaladni az eseményeken,
lehetőleg betartva az események kronologikus rendjét. Hosszabban időzött
a részleteknél, precízen körülírt, felsorolt mindent, amiről azt gondolta,
fontos a történet megértéséhez. Igyekezett folyamatosan évszámokhoz kötni
mindent. Az események első részét, egészen a Novüj Vaszjugánba költözésig,
csaknem megszakítás nélkül, kerek történetként mondta el. E történet a
régi, elveszett élet elemeinek leltárszerű felsorolása és az új életkörülmények
kialakításának elbeszélése köré szerveződött. Kisebb zökkenő után folytatta
a Novüj Vaszjugán-i évekkel, amelyeknek rendet a munka szabott, az, hogy
hol és miként dolgozott, illetve milyen körülmények, keretek határozták meg
munkáját. Az életút rövid elmondása után, a beszélgetésben egyre jobban
elfáradva, mind fontosabb szerepe lett a kérdéseknek. Azonban a felvetődő
témák kapcsán végig részletgazdagon mesélt.

Törekvése volt, hogy ne csak saját sorsának, de a falunak is krónikása legyen,
hogy forrásul szolgáljon a falu története iránt érdeklődőknek. Az is érezhető
volt végig, hogy életútját már sokszor végiggondolta, és erre a beszélgetésre
is készült. Mint említettem, létezik egy általa írt füzet is, amiben lakóhelye
történetét dolgozta fel, helyenként saját élettörténetére is reflektálva.

A beszélgetésen végig jelen volt a lánya, Ljudmilla Alekszandrovna Supo¬
nyina is. A hölgy az önkormányzat alkalmazottja volt, ott ismertem meg.
Az interjút ő egyeztette kérésemre édesapjával, közösen választották ki az
időpontot is. Az interjú közben ő is heves érdeklődést tanúsított a történet
iránt érzelmileg — több alkalommal sírva fakadt édesapját hallgatva — és tar¬
talmilag is. Bevallása szerint neki is érdekes, fontos volt, hogy édesapja még
egyszer végigmesélje a történetét, mert érezte, hogy idős kora és betegsége
miatt erre nem sokáig lesz képes. 2019-es WhatsApp-beszélgetésünkben
bevallotta, hogy jegyzeteket készített a beszélgetés után, és azóta az számít a
család legfontosabb családtörténeti forrásának. Az interjú felvételét is ekkor
küldtem el neki.

324 A két füzetet a Novüj Vaszjugán-i általános iskola őrzi helytörténeti gyűjteményében.
Az elsőnek a címe: , Boger A.P. visszaemlékezései a település alapításáról". A második
pedig a , Néhány adat Novüj Vaszjugán település alapításáról" címet kapta.