Seite 101 [101]
A KITELEPÍTETTEK FOLYÓJA " 99
igen későn, 1964-ben történt meg véglegesen, míg a visszaköltözés lehetőségét
csak 1972-ben nyerték el.
A kitelepítés mint Szibéria gazdasági integrálására irányuló projekt
A cári Oroszország kitelepítéseinek megszűntével 1922-ben először a poli¬
tikai okokból száműzöttek, majd 1926-ban a köztörvényesek kitelepítése is
újrakezdődött. Az új Btk. kialakításával a , társadalomra veszélyes elemek"
is száműzetés sorsára juthattak. Az 1920-as évek erőszakos modernizációja,
a grandiózus beruházások nemcsak pénzügyi hátteret igényeltek, hanem
nagyszámú, lehetőleg olcsó munkaerőt is, amit a kényszermunka bevezeté¬
sével kívántak megoldani. Hasonlóan fontos szempont volt a faexport gyors
megnövelésének munkaerőigénye is.
A büntetés-végrehajtó rendszer célja az volt, hogy a száműzöttek, kitelepí¬
tettek a büntetés lejártával is a helyszínen maradjanak önszántukból. Ennek
hátterében a tajgában létrehozott két-háromszáz házas, rövid idő alatt az
önfenntartásig eljutó falvak álomképe volt, amelyek lakosságának zömét a
peres vagy adminisztratív úton kitelepítettek adták volna. A köztörvényesek
újbóli betelepítése azonban komoly nehézségeket okozott, és vitát váltott ki a
központi szervek és a helyi adminisztráció között. Például a Narümi Határte¬
rületre 1930-ig 5000 köztörvényest telepítettek le, akik között huszonhárom
bűnbanda szerveződött, amelyek folyamatosan terrorizálták a helyieket.
A helyi hatalom célja az volt, hogy munkára kényszerítsék a kitelepítetteket,
illetve hogy egyeztetési kötelessége legyen annak, aki köztörvényeseket akar
letelepíteni. Az Alexandrovói járás őslakos tanácsai is tiltakoztak, és kérték
a kitelepítettek eltávolítását az őslakos tanács területéről.
Az 1930-tól kezdődő osztályjellegű, illetve etnikai alapú kitelepítések is
kettős feladatot szolgáltak: Szibéria gazdasági integrálása és a büntetés egy¬
szerre volt a céljuk. Ezek azonban igen gyakran ellentmondtak egymásnak.
kitelepítés helyének megállapításánál a büntetés-végrehajtó szervek elsősor¬
ban a terület elzártságára, lakott területektől való távolságára figyeltek, ami
szándékuk szerint megakadályozta volna a szökéseket. Ugyanakkor ezekre
a területekre eljuttatni a kitelepítetteket és az ellátmányukat hatalmas
problémát jelentett a helyi adminisztrációnak. A távoli helyekre kitelepített
lakosság ezután is óriási terhet jelentett a helyi hatalom, a helyi adminisztráció
számára. Ennyi embert befogadni egyszerűen képtelenek voltak, a minimális
infrastrukturális feltételeket sem tudták előteremteni. Nem volt lehetőség
még a lakóházakat sem felépíteni időben, aminek következtében rengetegen
haltak meg már az első télen. Ráadásul a kulák családokat gyakran szétvá¬
lasztották, vagyis a férfiakat börtönbe vagy lágerbe vitték, és csak a nőket
és gyerekeket vitték a kitelepítés helyére. Emiatt a családokból hiányzott
a családfő, a munkaerő: a Narümi Határterületen 1931-ben a 16 év feletti