OCR Output

A KITELEPÍTETTEK FOLYÓJA ? 95

tetőintézkedéseket, például tizenegy embert elítéltek kannibalizmusért. Még
az általuk írt, erősen kozmetikázott jelentések is arról szólnak, hogy az apró,
körülbelül 2 km-es szigetre kitelepített 6114 embernek már az első hónapban
a harmada "? más számítások szerint a kétharmada?" meghalt. Rövidesen
széttelepítették innen őket a kiszemelt településekre.

A helyzet akkor változott meg, amikor a párt figyelmét is felkeltette az
úgynevezett nazinói tragédia. Elsősorban A.V. Velicsko pártpropagandista
személyes nyomozáson alapuló levele, valamint ezt követően a párt hatá¬
rozott fellépése az OGPU tisztjeivel szemben volt az, ami ide vezetett."
Ennek következtében a SZIBLAG helyi vezetője megbukott, sőt az OGPU-é
is majdnem leváltásra került. Végül 1934-ben az OGPU-központ is elismerte,
hogy nem célravezető a köztörvényeseket bevonni Szibéria és Oroszország
keleti tertiletei benépesitésének projektjébe.?”

Az 1934-36-os évek viszonylagos nyugalomban teltek, nem hoztak újabb
jelentős kontingenseket. Ebben az időszakban átmenetileg megszilárdult a
Narümi Határterületen a parancsnokságok rendszere, a kitelepítettek lassan
élhető életkörülményeket teremtettek kényszerlakhelyeiken."7" Ugyanakkor
a parancsnokság szabályainak megfelelően nem hagyhatták el azt a telepü¬
lést, amit nekik lakóhelyül kijelöltek, minden nap jelentkezniük kellett a
parancsnoknál. Útlevél nélkül, állampolgári jogaiktól megfosztva éltek, és
még a helyi lakossággal való kapcsolattartásuk is korlátozva volt.

1937-38 az úgynevezett , nagy terror" korszaka volt a Szovjetunióban.
A Szovjetunió történetének legsúlyosabb terrorja — amely Jezsov NKVD?
vezető nevéhez fűződik — korszakának előjátéka a Kamenyev és Zinovjev
elleni per volt.”” A nyitánya az OK(b)P KB?" PB 1937. június 2-i rendelete volt
A szovjetellenes elemekről". Ebben fogalmazták meg a következő időszak
feladatait: , számba venni az összes hazatért kulákot és bűnözőt azért, hogy
a legveszélyesebbeket azonnal bebörtönözzék és kivégezzék a hármak általi
adminisztratív eljárás során, míg a többieket, a kevésbé aktív, de mégis veszé¬
lyes elemeket összeírják és kitelepítsék az NKVD által kijelölt járásokba".?§!

273 Uo.

274 Mongolina 2007.

275 Velicsko a nazinöi káosz részletes és drámai leírása mellett kitért arra is, hogy a kegyet¬
lenkedések folytatódnak a számukra rendelt településeken is, sőt bemutatta azt is, hogy
sok olyan kitelepített van közöttük, akik kitelepítése indokolatlan volt. A.V. Velicsko
ennek a jelentésnek és más hasonló tényfeltáró jelentésének köszönhetően nem futott
be jelentős pártkarriert, viszont szépíróvá vált.

276 Kraszilnyikov 2002.

277 Mongolina 2007.

78 Narodnüj komisszariat vnutrennüh gyel (Haponxprä KkoMnccapuar BHyYTpeHHux Jen),
vagyis Belügyi Népbiztosság, az OGPU átalakulása után a Szovjetunió legfontosabb
belügyi szerve.

279 Trenyin 2004: 24-25,

280 Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottsága.

281 Trenyin 2006: 20.