OCR Output

88 9 EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE

A kulákká nyilvánításnál nyilvánvalóan számolni kell a személyes okok¬
kal is: személyes bosszú, a tanács tagja és a kijelölt parasztok közötti rossz
viszony, esetleg a szomszédok beárulása, feljelentése."

Igen nehéz, gyakorlatilag lehetetlen volt a kulákok védekezése a megbé¬
lyegzés ellen. Sokan eladták a birtokaikat, egyéb javaikat, mások pedig el is
hagyták a falvakat, és beköltöztek a városokba, ahol ipari munkásnak álltak.?"

Összességében elmondható, hogy a legaktívabb, legvállalkozókedvűbb, a
legmunkaszeretőbb parasztok lettek kulákká nyilvánítva. Korábban ők voltak
a legbefolyásosabbak is.:? Ennek köszönhető, hogy a kulákok megbélyegzése,
majd kitelepítése komoly következményekkel járt a mezőgazdaság terüle¬
tén, gyakorlatilag még mélyebb krízisbe taszította a szovjet mezőgazdasági
termelést: 1933-ban a növénytermesztés eredményessége az 1913-as szintre
esett vissza, míg az állattartás annak a 7096-át sem érte el. A makrogazda¬
sági mutatók romlásánál is nagyobb arányú volt a lakosság elszegényedése,
nyomorba sodródása, valójában a mezőgazdasági vidékeken országszerte
éhínségek dúltak.?""

Az általunk vizsgált nyugat-szibériai területen a kulák kategóriájába
elsősorban az tigynevezett sztarozsilik (cmapoocuavi) kerültek, azok, akik
még a cári rendszer idején települtek Európából Szibériába. Nekik volt le¬
hetőségük arra, hogy gazdaságukat kellőképpen megerősítsék, felépítsék.
A szibériai kulákok túlnyomó többsége orosz nemzetiségű volt (83,690]. Itt is
a falvak legtetterősebb, legműveltebb rétege lett kulákká nyilvánítva, amit a
magas írástudás is bizonyít: az írástudatlanok száma Novoszibirszk megye
területén ekkoriban a lakosság egészére nézve 44296, míg a kulákok között
csak 25,596 volt.?"!

A kulákokat végső soron nemcsak vagyonuktól, hanem állampolgári joga¬
iktól is megfosztották, hiszen a , nem dolgozó", kizsákmányoló kategóriába
sorolták, gyakorlatilag a nép ellenségének titulálták őket.?? Ennek megfelelt
a kulákká nyilvánítás gyakorlata is. Először összeírták a vagyonukat, majd

büntető adókat róttak ki rájuk, lehetetlen gabonabeszolgáltatási előírásoknak

2 20

vetették alá őket. Végül lefoglalták az állataikat, a mezőgazdasági gépeiket
és vetőmagjukat is, majd 1930-tól megkezdték a kitelepítésüket Oroszor¬
szág távoli területeire. Mivel kitelepítésük gyakorlatilag a vagyonuk teljes
elkobzása után történt, igen találó Vagyim Maksejev megfogalmazása, aki

247 Uo.

248 Uo. 10.

249 Uo. 10-15; Heller - Nyekrics 2003: 221.

250 Font — Krausz — Niederhauser — Szväk 1997: 505, Heller - Nyekrics 2003: 225-226;
Iljinüh 2002.

251 Kraszilnyikov 2010: 9-10; Hughes 2003: 64-96.

22 Kraszilnyikov 2010: 8-9.

253 Mongolina 2007, Kraszilnyikov 2010: 15.