OCR
AZ ÉN FOLYÓM ® 59 hatása, a család időnként elemésztő hiánya vissza-visszatér, és nem csak a helyiekkel való kapcsolat dinamikája az, ami ezt meghatározza. Sokkal inkább váratlan történések, hangulatok, rossz éjszakák, kellemetlenségek, betegségek, szomorú vagy örömteli események, sikeres vagy sikertelen munkafázisok azok, amik befolyásolják ezt, természetesen a kutató személyiségének, beállítottságának függvényében. Márpedig a folyamatos be-/ elfogadásért folytatott munka mellett a honvágy leküzdése elleni igyekezet az, ami ténylegesen nehézzé teszi emberileg a terepmunka folyamatát. Mindezen túl az olyan típusú terepmunka alatt, ahol az ott töltött idő nem folyamatos, hanem esetenként évek választják el a kiutazásokat, a kutató szükségszerűen újra- és újraéli a terepmunka egyes , fázisait", még ha eltérő hosszúságban, eltérő intenzitással is. Ettől függetlenül az idő előrehaladtával a késői terepmunkákon az ott-tartózkodást már egyértelműen a tényleges emberi kapcsolatok dominálják. Semmiképpen nem gondolom azonban azt, hogy létezik a be-/elfogadásnak egy szimbolikus pillanata, ami után minden problémamentesen, zavartalanul működhet. A kapcsolatoknak a terepen - ahogyan a hétköznapi életünkben is — megvan a maga dinamikája, hullámzása a közelség és a távolság között, ráadásul ezek az ingamozgások minden helybelivel külön-külön, gyakran egymástól függetlenül zajlanak, sőt az egyes helyiekkel kialakuló szoros kapcsolat természetesen vonzza maga után a másokkal való kapcsolat leépülését. Nincs tehát cél, amit egyszer s mindenkorra el lehet érni, csak folyamatos kapcsolati munka van. És a terepmunka utolsó perceiben is nyilvánvaló, hogy még a legmélyebb kapcsolatainkból sem iktatható ki a köztünk levő alapvető viszony hatása: kutatók és kutatottak vagyunk. Idegenségünk ennek megfelelően folyamatosan megjelenik sokszor egészen apró dolgokban, mozdulatokban, szóhasználatban, tárgyakban. Fontos szerepe van ebben az öltözetünknek is. Kék télikabátom, amit a terepen 1998 óta folyamatosan hordok, egyértelműen külföldiségem biztos jele volt, szorosan hozzákapcsolódott személyemhez. Előfordult, hogy az utcán idegenek a kabátomról ismertek föl, és emiatt szólítottak meg. Kutatói szerepem további külsőségei voltak a környezetem számára az állandó noteszhasználat, illetve az, hogy mindig hátizsákkal közlekedtem a faluban, ugyanis ez ott elsősorban csak erdei viselet volt. Mozdulataimat is állandóan megfigyelték, kontrollálták, reflektáltak a testtechnikáink közötti különbségekre. Egy esetben egy régen, korábbi terepmunkám alkalmával látott idős hölgy nyugtázta örömmel szokásaim változatlanságát: , Már megint leülsz a földre cipőt húzni, és látom, a hátizsákod is megvan. Akkor minden rendben, ez tényleg te vagy." Viselkedésemnek, öltözetem szinte minden elemének jelentőséget tulajdonítottak, és az idegenség reprezentációján kívül további jelentésekkel ruházták fel azt. Mind a kisebbségi, mind a többségi társadalom örömmel nyugtázta, hogy az ott igen praktikus zöld színű katonai nadrágot, eseten